Bayern–Dortmund: nagy csatát láthat a müncheni kispadról Lőw Zsolt is

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.03.31. 12:33
null
Munkában a Bayernnél: Lőw Zsolt abban bízhat, hogy Münchenben is sikeres lesz Thomas Tuchel mellett (Fotó: Imago Images)
Thomas Tuchel vezetőedző és segítője, Lőw Zsolt szombaton a Borussia Dortmund legyőzésével vezetné ismét a Bundesliga tabellájának élére a rekordbajnok Bayern Münchent.

 

Magyar vonatkozása is lesz a szombati Bayern München–Borussia Dortmund csúcsrangadónak. A bajor együttes a múlt héten megköszönte Julian Nagelsmann vezetőedző munkáját, a helyére Thomas Tuchelt nevezte ki, s mint ahogy a Paris Saint-Germainnél és a Chelsea-nél, a német rekordbajnoknál is Lőw Zsolt a 49 esztendős szakvezető egyik pályaedzője. A magyar szakember a keddi edzésen még nem volt ott, ám a klub hivatalos oldala kiemelte, hogy szerdától már ő is részt vesz a gyakorlásokon, amelyek a képek tanúsága szerint oldott hangulatban telnek. A német sajtót bejárta a kép, amelyen az új vezetőedző széles mosollyal az arcán fenéken billenti az utóbbi időben rossz formában lévő Leroy Sanét (a vezetőedző a PSG-nél Kylian Mbappét is hasonló módon „motiválta”), ugyanis egyik fontos feladatának tekinti, hogy egyik kulcsemberét jó formába hozza az idény hajrájára.

Az edzői csapat Párizsban és Londonban is jól kezdett, a PSG-nél a Monaco elleni francia Szuperkupa-mérkőzés megnyerésével indított (4–0), és az első tizenhárom találkozóján tizenkét győzelem és egy vereség volt a mérlege. A Chelsea-nél a Wolverhampton ellen gól nélküli döntetlennel nyitottak, majd tizennégy veretlenül megvívott meccs után a tizenötödiken szenvedtek először vereséget. Ami a bemutatkozást illeti, talán most lesz a legnehezebb dolga az edzői stábnak, ugyanis szombaton a Bayern München a listavezető Borussia Dortmundot fogadja a Bundesliga 26. fordulójában. Szokatlan, hogy az idény hajrájában nem a müncheniek állnak az élen, ám ha szombaton nyernek, visszaveszik az első helyet a riválistól. A közelmúlt alapján egyértelműen a Bayern a találkozó esélyese, ugyanis az őszi 2–2 előtt sorozatban nyolc győzelmet aratott, a legutóbbi nyolc hazai bajnokiját egyaránt megnyerte a Borussia Dortmund ellen. Ezekből a vereségekből Thomas Tuchelnek is kijutott, ugyanis 2015 júliusa és 2017 júniusa között a fekete-sárgák vezetőedzője volt, ez idő alatt hétszer meccselt a Bayern Münchennel, mérlege két győzelem, egy döntetlen és négy vereség. A Paris Saint-German vezetőedzőjeként a Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényében is a bajor csapattól szenvedett vereséget a lisszaboni döntőben.

„Nem is kezdődhetne izgalmasabban a müncheni karrierem – mondta a klub oldalának Thomas Tuchel. – A Bayern–Dortmund a német futball legnagyobb mérkőzése, amely most még kiélezettebb lesz a tabella állása miatt. A BVB nagyszerű formában van, de ez nem érdekel minket, várjuk a meccset, vissza akarjuk szerezni az első helyet a tabellán.”

A 2021-ben a Chelsea-vel Bajnokok Ligáját nyerő szakvezető elmondta, bármerre is járt, a Bayern Münchenről mindenhol tisztelettel beszéltek.

„Franciaországban és Angliában is tisztelik a Bayern Münchent, és senki sem szeret ellene játszani. A Premier League a legerősebb bajnokság Európában, ám a Bayern ott is a bajnoki címért küzdene. Három trófeáért is harcban vagyunk még, szombaton meg akarjuk tenni az első lépést.

Szombaton az Allianz Arenában az éllovas Borussia Dortmund legyőzésével teheti meg azt a bizonyos lépést Thomas Tuchel és Lőw Zsolt segítségével a Bayern München.

NÉMET BUNDESLIGA, 26. FORDULÓ
Március 31., péntek
20.30:
Eintracht Frankfurt–VfL Bochum (Tv: Arena4)
Április 1., szombat
15.30:
RB Leipzig–Mainz (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
15.30: Union Berlin–VfB Stuttgart
15.30: SC Freiburg–Hertha BSC
15.30: Wolfsburg–Augsburg
15.30: Schalke 04–Bayer Leverkusen
18.30: Bayern München–Borussia Dortmund (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
Április 2., vasárnap
15.30:
1. FC Köln–Borussia Mönchengladbach
17.30: Werder Bremen–Hoffenheim (Tv: Arena4)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 25 17 2 6 55–31 +24 53
2. Bayern München 25 15 7 3 72–27 +45 52
3. Union Berlin 25 14 6 5 38–28 +10 48
4. Freiburg 25 13 7 5 38–34 +4 46
5. RB Leipzig 25 13 6 6 49–30 +19 45
6. Eintracht Frankfurt 25 11 7 7 46–36 +10 40
7. Wolfsburg 25 10 8 7 44–32 +12 38
8. Bayer Leverkusen 25 11 4 10 45–40 +5 37
9. Mainz 25 10 7 8 40–36 +4 37
10. Mönchengladbach 25 8 7 10 40–44 –4 31
11. Werder Bremen 25 9 4 12 39–48 –9 31
12. Augsburg 25 8 4 13 32–45 –13 28
13. 1. FC Köln 25 6 9 10 33–44 –11 27
14. Bochum 25 8 1 16 27–56 –29 25
15. Hoffenheim 25 6 4 15 33–45 –12 22
16. Hertha 25 5 6 14 30–48 –18 21
17. Schalke 25 4 9 12 21–45 –24 21
18. VfB Stuttgart 25 4 8 13 29–42 –13 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik