Bundesliga: Egy szinten voltunk a Bayernnel – Willi Orbán

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.01.21. 12:44
null
Willi Orbán szerint egy szinten voltak a Bayernnel (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában az RB Leipzig 1–1-es döntetlent játszott az éllovas Bayern Münchennel. A lipcseiek edzője, Marco Rose és magyar válogatott védője, Willi Orbán nyilatkozott a mérkőzés után.

„Kicsit a kezükre játszottunk a saját játékunkkal. Nem voltunk elég pontosak, amikor az utolsó vagy az utolsó előtti passzra került sor. Kár, mert több jó lehetőséget is kialakíthattunk volna. Összességében úgy érezzük, hogy ma több volt bennünk – értékelt Willi Orbán.A második félidőben láthattuk, hogy egy szinten voltunk a Bayernnel, sőt, talán még egy hajszállal jobbak is voltunk. Természetesen szerettünk volna nyerni, mert úgy csökkentettük volna a lemaradásunkat a bajnokságban. Összességében a teljesítményünket figyelembe véve igazságos az egy pont, és elégedettek vagyunk.”

Marco Rose, az RB Leipzig edzője is egyetért Orbánnal. „Az első félidőben túl rendezetlenek voltunk. Tudtuk, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor ellen kell állnunk a Bayernnek. Nem voltunk elég gyorsak a kontráknál, de ez mindig is nehéz volt Timo Werner és Christopher Nkunku nélkül. A második félidőben keményebben küzdöttünk és nagyobb intenzitással játszottunk. Jól reagáltunk az eseményekre, de látszott, hogy két hónap tétmérkőzés nélkül megzavarta a ritmusunkat. Az eredmény tehát igazságos.”

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München16105150–14+3635
2. Freiburg1593325–17 +830
3. RB Leipzig1685331–22 +929
4. Eintracht Frankfurt1583432–24 +827
5. Union Berlin1583424–20 +427
6. Borussia Dortmund1581625–21 +425
7. Wolfsburg1565424–20 +423
8. Mönchengladbach1564528–24 +422
9. Werder Bremen1563625–27 –221
10. Mainz1554619–24 –519
11. Hoffenheim1553722–22 018
12. Bayer Leverkusen1553725–26 –118
13. 1. FC Köln1545621–29 –817
14. Augsburg1543818–26 –815
15. Hertha BSC
1535719–22 –314
16. VfB Stuttgart1535718–27 –914
17. Bochum15411014–36–2213
18. Schalke 04
15231013–32–19 9

 

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
17 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
19 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik