Bundesliga: Sommer a téli átigazolási időszakban az MU-hoz kerülhet – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.12.06. 14:51
null
Yann Sommer akár már télen a Manchester Unitedhez kerülhet (Fotó: Getty Images)
Német sajtóértesülés szerint a téli átigazolási időszakban a Manchester Unitedhez szerződhet a Borussia Mönchengladbachtól Yann Sommer, a katari világbajnokságon nyolcaddöntős svájci labdarúgó-válogatott kapusa.

A 33 éves játékosnak júniusban lejár a szerződése, így nyáron ingyen igazolhatóvá válik, azaz a német klub most még pénzt kaphatna érte. A svájciak utolsó katari csoportmeccsén betegség miatt nem Sommer védett, de elképzelhető, hogy a kedd (ma) este sorra kerülő portugálok elleni nyolcaddöntős meccsen már újra ő áll majd a kapuban.

A Bild című napilap beszámolója szerint az MU a 33 éves Sommert nézte ki a spanyol David De Gea helyére, akinek ugyancsak a nyáron jár le a szerződése, amit a „vörös ördögök” vezetői nem kívánnak meghosszabbítani.

A Bild megszólaltatta Robert Virkus sportigazgatót, aki elmondta, alapvetően szeretnék megtartani a svájci kapust, akivel tárgyalnak is a folytatásról, de egyelőre nincsenek konkrétumok, mint ahogyan még az MU ajánlata sem érkezett be.

Sommer 2014 óta erősíti a Mönchengladbachot, azóta a Bundesliga egyik legjobb kapusának számít.

Legfrissebb hírek

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

Romano szerint megvan a megállapodás, Sesko a Manchester Unitedhez igazol – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.07. 16:17
Ezek is érdekelhetik