Hertha: Dárdai Pál hétszámjegyű eurós végkielégítést kapott – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 13:56
null
Dárdai Pál beleegyezett határozatlan idejű szerződésének felbontásába (Fotó: Getty Images)
Korábban megírtuk, hogy több mint 25 év után elválhat egymástól Dárdai Pál és a Hertha BSC útja. Ez hivatalosan is megtörtént, a német Bild pedig ezúttal arról számolt be, hogy miután a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya beleegyezett a határozatlan idejű szerződésének felbontásába, hétszámjegyű végkielégítést kapott a berlini klubtól.


Mint beszámoltunk róla,
a magyar szakembernek június 30-i hatállyal lejárt a felnőttcsapat vezetőedzőjeként érvényes szerződése, az utánpótlásedzőként 2012-ben megkötött határozatlan idejű megállapodásának felbontásába pedig beleegyezett.

Utóbbit – valamint Dárdai Pál korábbi segédedzője, Zecke Neuendorfelbocsátását – Fredi Bobic, a Hertha sportigazgatója is elismerte a német Bildnek: „Igen, megerősíthetem, hogy mindkettejükkel megállapodtunk a munkaviszonyuk megszüntetéséről.”

A német bulvárlap úgy tudja, Dárdai egy alacsony hétszámjegyű, millió eurós végkielégítést kapott a berlini klubtól, míg volt kollégája hatszámjegyűre tarthat igényt.

Dárdai Pál játékosként 1997 és 2011 között összesen 286 Bundesliga-mérkőzésen szerepelt a Herthában, ezzel a mai napig klubrekorder. Visszavonulása után, 2012-ben a fővárosi klub utánpótlásában kezdett el dolgozni.

A felnőttcsapat vezetőedzőjének először 2015 februárjában nevezték ki. Egy évvel később a Német Kupában elődöntőbe jutott az együttessel, amelyből időközben stabil középcsapatot faragott, sőt 2017-ben kivezette az európai kupaporondra. 2019 júniusáig több mint 170 német bajnoki meccsen ült a kispadon. Két éve visszakerült a Hertha korosztályos gárdájához, aztán 2021 januárjától tíz hónapon át ismét az első csapat trénereként dolgozott. Tavaly novemberben menesztették, de a szerződése az idény végéig érvényben maradt – ez járt le június 30-án. Dárdai és a Hertha között a határozatlan idejű szerződés még ekkor is érvényben maradt, ezt bontották fel most.


Legfrissebb hírek

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
7 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:51

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 13:07

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
2025.08.18. 21:21

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21
Ezek is érdekelhetik