Dortmund: a Fehérvár lehetséges ellenfelétől érkezett csatár Haller pótlására

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.08. 21:03
null
Modeste a BVB színeiben a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhat (Fotó: bvb.de)
Mint arról már vasárnap beszámoltunk, Anthony Modeste a sikeres orvosi vizsgálatok után a német 1. FC Kölntől a Borussia Dortmundhoz szerződhet. A 34 éves francia megfelelt a vizsgálatokon és egyéves szerződést írt alá a Ruhr-vidékiekkel, akik a támadó érkezését hivatalosan is bejelentették.

Modeste szerződtetésére azért volt szüksége a Borussia Dortmundnak, mert a nyáron a holland Ajaxtól igazolt elefántcsontparti Sébastien Hallernél rosszindulatú heredaganatot diagnosztizáltak, így Edin Terzic támadószekcióját bővíteni kellett, s ezért megszerezték az 1. FC Kölntől Anthony Modeste-et, aki egy évre írt alá a sárga-feketékhez.

A 34 éves támadó a Nice-ben kezdte profi karrierjét. Pályafutása első néhány évében hazájában játszott, de 2012-ben fél évig légióskodott az akkor még a Premier League-ben szereplő Blackburn Roversben is. 2013-ban Németország felé vette az irányt, a Hoffenheimet és a Kölnt erősítette, s 190 Bundesliga-mérkőzésen 83 gólt szerzett.

2018 nyarán kifizetett érte 29 millió eurót a Tiencsin Csüancsien, de néhány hónap után, egy pénzügyi vita miatt faképnél hagyta a kínaiakat, és visszatért a Kölnhöz, amelyet a Saint-Étienne-ben eltöltött féléves kölcsönt leszámítva mostanáig erősített.

Modeste-en kívül a csatárposzton a 20 esztendős Karim Adeyemi, a 23 éves Donyell Malen és a még csak idén novemberben nagykorúvá váló Youssoufa Moukoko közül választhat Edin Terzic.

Haller betegsége miatt a Dortmund korábban jelezte, a következő hónapokban nem közölnek semmilyen információ a játékos egészségügyi állapotáról.

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

A hajrában szerzett fejes góllal nyert Mainzban a Köln

Német labdarúgás
2025.08.24. 19:28

Nem fért bele a kihagyott tizenegyes, kétgólos előnyről botlott a Dortmund

Német labdarúgás
2025.08.23. 20:31

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29
Ezek is érdekelhetik