Hertha: az orosz élvonalból érkezett az új vezetőedző – hivatalos

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 10:46
null
Sandro Schwarz veszi át a Hertha irányítását (Fotó: AFP)
Sandro Schwarzot nevezték ki a német élvonalban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé – írja az MTI.


A berlini klub csütörtökön jelentette be a 43 esztendős szakember érkezését, akivel két évre szóló megállapodást kötött. Hivatalos bemutatására június 20-án kerül sor.

Schwarz 2017 és 2019 között a Mainz vezetőedzője volt, a berliniekhez viszont a Dinamo Moszkvától érkezik. Az orosz csapatnál 2020 októberétől dolgozott, és vasárnap, az Orosz Kupa elbukott döntőjét követően mondott le a posztjáról.

A berlini együttes még Dárdai Pál irányításával kezdte el az idényt, a magyar szakembert november végén felmentették, majd Tayfun Korkut ült a kispadra. Őt követte márciusban ideiglenes, az évad végéig szóló megbízatással Felix Magath, aki aztán távozott. A gyenge idényt produkáló Hertha a Hamburger SV elleni osztályozón tudta biztosítani a bennmaradását a Bundesligában.

A német élvonalbeli együttesek közül már csak a Borussia Mönchengladbachnál és az Augsburgnál nincs vezetőedző.


 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
6 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
17 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
19 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
19 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 14:22

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.04. 22:26
Ezek is érdekelhetik