Bayern: ezúttal Kane a kiszemelt, a Spursnek esze ágában sincs eladni

Vágólapra másolva!
2022.06.10. 16:27
null
Azért legyünk őszinték, nehezen tudjuk elképzelni Kane-t a Bayernben (Fotó: Getty Images)
Olasz sajtóértesülések szerint a Bayern München labdarúgócsapata a Tottenham Hotspur klasszis csatára, Harry Kane felől érdeklődik.


Az olasz Alfredo Pedulla értesülései szerint a Bayern München Harry Kane-ről érdeklődött a Tottenham Hotspurnél, amely azonban még csak ajánlatot sem hajlandó meghallgatni a csatárért. Ennek ellenére a németek állítólag még nem mondtak le teljesen az angol válogatott csapatkapitányáról.

A Spursnél mindent megtesznek majd, hogy Kane a maradás mellett döntsön, már új szerződést is ajánlottak a klasszis befejezőnek.

Az észak-londoniak nem véletlenül aggódnak, 2021 nyarán ugyanis attól volt hangos az angol média, hogy Kane elvágyódik a Tottenhamből – sokan a Manchester Cityvel boronálták össze, ám Pep Guardioláék már lecsaptak Erling Haalandra, így a „kékek” már nem jelentenek reális opciót a 28 éves csatárnak.

Bár az idény elején nem nagyon ment Kane-nek, összességében így is parádésan teljesített: 50 mérkőzésen 27 gólt szerzett és 10 gólpasszt osztott ki.

Az biztos, hogy bármely csapat jelentkezik be Kane-ért, alaposan meg kell fizetnie – a Transfermarkt 100 millió euróra, míg a CIES Football Observatory 78.1 millió euróra becsüli az értékét. Azt pedig tudjuk, hogy a Bayernnek mostanában nem nagyon megy a tárgyalás, legutóbb a Liverpool nevette ki a bajorokat a Sadio Manéért tett nevetséges ajánlatunk miatt. Még az orosz Szpartak Moszkva is viccet csinált a német csapatból.

Az biztos, hogy az Allianz Arénába új kilences kell majd, hiszen Robert Lewandowski egyértelműen kijelentette, távozni szeretne Münchenből.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
5 órája

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
7 órája

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
9 órája

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
9 órája

„Valószínűleg a családomnak érzelmesebb volt ez, mint nekem” – Thomas Müller az utolsó müncheni BL-meccse után

Bajnokok Ligája
12 órája

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
21 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
22 órája

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 17:37
Ezek is érdekelhetik