Videó: így öntötték nyakon pezsgővel a Lipcse játékosai vezetőedzőjüket

BABJÁK BENCE (Berlin)BABJÁK BENCE (Berlin)
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 08:55
null
Gulácsi és Szoboszlai is részt vett a Tedesco elleni „merényletben" (Fotó: AFP)
A Leipzig győzelmét hozó Német Kupa-döntő lefújása után úgy tűnt, kezdetét veheti a lipcsei örömünnep, ám nem sokkal később csendbe borult a stadion.

Az első hírek arról szóltak, hogy a mérkőzésen dolgozó egyik fotóriporter lett rosszul a Lipcse győzelmével záruló kupadöntő után, később ezt annyiban módosították, hogy az illető a fotósok számára kialakított területen veszítette el eszméletét. Nem sokkal később a pálya szélére a mentőautó is megérkezett, az orvosok barna lepellel takarták el az illetőt, amíg zajlott az újjáélesztés. A hangosbemondó csendet kért a szurkolóktól. Néhány perccel később a drukkerek bekapcsolták a fényt mobiltelefonjaikon, mintha csak gyertyát gyújtottak volna az élet és halál között lebegő férfi életéért. A hangosbemondó aztán közölte, hogy a mentősöknek sikerült stabilizálniuk az állapotát – ekkor felharsant a taps a nézőtérrel, majd következett az éremátadás, amelynek végén Gulácsi Péter, a magyar válogatott és az RB Leipzig kapusa emelhette magasba a trófeát.

„Csak vizet – mosolygott a lipcseiek magyar csapatkapitánya, amikor a mérkőzést követő sajtótájékoztatón az újságírók arról kérdezték, mit fogyasztott eddig a lipcsei öltözőben. – Hosszú idény végén érkeztünk el a kupadöntőhöz, azt pedig mindenki tudja, mennyire nehéz csaknem hatvan percet emberhátrányban játszani. Kétezertizenötben csatlakoztam a klubhoz, több olyan játékos is van a keretben, akikkel együtt mentünk végig az úton, amely a másodosztályból a mostani kupagyőzelemig vezetett.”

A magyar kapust a Freiburg vezetőedzője, Christian Streich is méltatta, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a kétszer tizenöt perces hosszabbításban bemutatott bravúrját emelte ki, ahogy a Chrsitopher Nkunkunak gólpasszt adó Willi Orbánt is többször kiemelte.

„Az első félidőben remekül futballoztunk, működött, amit elterveztünk – mondta a Freiburg szakvezetője. – Megszereztük a vezetést, a fordulás után előnybe kerültünk, és bár elvileg ezek után nekünk állt a zászló, valami megváltozott a fejekben. A játékosok elkezdtek amiatt aggódni, hogy nehogy hibázzanak. Hirtelen rájöttek, hogy innen már van veszítenivalójuk. De nem hibáztatom őket ezért, ez teljesen emberi reakció. A Leipzig egyenlítése után apróságokon múlott a meccs, sajnos ezúttal ezek az apró nüanszok az ellenfél javára döntöttek.”

Nem sokkal később Domenico Tedesco, az RB Leipzig vezetőedzője foglalt helyet, rá azonban „lecsaptak” Lipcse játékosai. Mutatjuk is, hogyan...

NÉMET KUPA
DÖNTŐ
Freiburg–RB Leipzig 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 2–4
Berlin,
Olimpiai Stadion, 74 322 néző. Vezette: Stegemann
Freiburg: Flekken – Gulde (N. Schlotterbeck, 105.), Lienhart, N. Schlotterbeck – Kübler (Schmid, 86.), M. Eggestein (Haberer, 86.), Höfler, Günter, Sallai (Demirovic, 79.), Grifo – Höler (N. Petersen, 79.). Vezetőedző: Christian Streich
Lipcse: Gulácsi – Klostermann, Orbán, Simakan (Gvardiol, 113.) – Henrichs, Laimer (T. Adams, 99.), Kampl (Dani Olmo, 68.), Halstenberg, Forsberg (Mukiele, 61.), Nkunku – André Silva (Szoboszlai, 61.). Vezetőedző: Domenico Tedesco
Gólszerző: Eggestein (19.), ill. Nkunku (76.)
Kiállítva: Halstenberg (57.), Kampl (118., a kispadról)

Legfrissebb hírek

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
3 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
4 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
4 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
9 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 23:01

A Bola: Szoboszlaitól és Varga Barnabástól tarthatnak legjobban Ronaldóék

Magyar válogatott
Tegnap, 13:19

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
Tegnap, 13:09

Szoboszlai Dominik: Meg kell védenem Salát, szándékosan nem ártana senkinek

Magyar válogatott
2025.09.06. 23:29
Ezek is érdekelhetik