Dortmund: Sallaiéktól igazoltak német válogatott védőt

Vágólapra másolva!
2022.05.02. 19:33
null
A Dortmundban folytatja pályafutását Nico Schlotterbeck (Fotó: AFP)
A német Bundesligában szereplő Dortmundban folytatja pályafutását Nico Schlotterbeck, a Freiburg válogatott védője.

 

A 22 éves futballista – aki ötéves szerződést kötött a Ruhr-vidékiekkel – 2018 nyarán került a Sallai Rolandot foglalkoztató klubhoz, amelynek színeiben 53 tétmérkőzésen lépett pályára.

A kétszeres német válogatott Schlotterbeck már a második védőszerzeménye a Dortmundnak, amely korábban megállapodott a bajnoki címvédő Bayern Münchentől távozó Niklas Sülével.

Schlotterbeck előtt még áll néhány nagy feladat, ugyanis a Freiburg május 21-én a Német Kupa döntőjében a három magyart foglalkoztató RB Leipziggel találkozik, a bajnokságban pedig versenyben van a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Duplázott az új szerzemény, Schäferék győzelemmel kezdték a Bundesligát

Német labdarúgás
1 órája

„Tudtuk, hogy az idény elején sok gondunk lesz” – lipcsei vélemények a müncheni csapás után

Német labdarúgás
5 órája

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
12 órája

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
12 órája

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
12 órája

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
20 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
Tegnap, 8:34

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41
Ezek is érdekelhetik