Dortmund: közös megegyezéssel távozik Marco Rose vezetőedző

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 13:12
null
Marco Rose egy évig volt a Dortmund vezetőedzője (Fotó: bvb.de)
Közös megegyezéssel távozik a Borussia Dortmund labdarúgócsapatától Marco Rose vezetőedző – jelentette be a német klub a hivatalos honlapján.

 

A klubvezetés és a 45 éves szakember a csütörtöki, a klub megfogalmazása szerint „intenzív” egyeztetéseket követően döntöttek úgy, hogy nem folytatják a közös munkát.

„Egyikünknek sem könnyű ez a nap, mert a kölcsönös tisztelet mindvégig megvolt, megvan és meg is marad közöttünk, de be kellett látnunk, hogy számos területen nem hoztuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből ebben az idényben” – idézi a klub közleménye Hans-Joachim Watzke vezérigazgatót, akin kívül Matthias Sammer, Sebastian Kehl, valamint a BVB kötelékéből a nyáron szintén távozó sportigazgató, Michael Zorc is részt vett a csütörtöki megbeszélésen.

Rose úgy fogalmazott, meggyőződése volt, hogy a Dortmund jó úton jár, de nem érzi már a százszázalékos támogatottságot a vezetőség felől, ezért jobbnak látták, ha véget vetnek az együttműködésnek.

Rose – aki 2019 és 2021 között a Mönchengladbach vezetőedzőjeként dolgozott – egy évig irányította a Borussiát, a bajnokságban ezüstérmet szerzett a csapattal, a Német Kupában viszont már a nyolcaddöntőben kiesett együttesével, míg a BL-búcsú után az Európa-ligában be sem jutott a legjobb 16 közé.

A Dortmundnál a következő napokban döntenek az új edző személyéről. Egyes hírek szerint könnyen elképzelhető, hogy a BVB-t ideiglenes jelleggel korábban már irányító Edin Terzic visszatér a kispadra.


Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lehet

Német labdarúgás
59 perce

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
3 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24
Ezek is érdekelhetik