A Sárga Fal hűséges gyermeke – Marco Reus temérdek sérülés után is remekel

Mi a közös Mario Baslerben, Stefan Effenbergben és Marco Reusban? A német labdarúgás korszakos támadó középpályásaiként mindhárman világraszóló sikereket értek el a klubfutballban, de a válogatottban egyikük sem tudta igazán kibontakoztatni a tehetségét. Ennek oka persze különböző, Basler és Effenberg főleg összeférhetetlen karaktere miatt került nehéz helyzetbe.

Reusnál ilyesmiről szó sincs, ő iszonyatosan balszerencsés, hiszen amellett, hogy egyébként is rengeteg sérülés gyötörte már pályafutása során, rendre közvetlenül a nagy válogatott tornák előtt dőlt ki. A 2014-es világbajnokságot megelőzően, hat nappal a nyitó meccs előtt ficamodott ki a bokája az Örményország ellen 6–1-re megnyert felkészülési találkozón, így csúszott le a világbajnoki aranyéremről. Pedig biztos kezdő lett volna, az akkor véget érő Bundesliga-idényben őt választották a bajnokság játékosának, Joachim Löw szövetségi kapitány rá építette a szélső támadójátékot, olyannyira nélkülözhetetlennek számított, hogy helyére a kapitány nem is hívott be másik támadó középpályást, inkább egy újabb védőt, Shkodran Mustafit. A következő nagy tornán, a 2016-os Eb-n is kerettag volt – egészen addig, amíg tíz nappal a rajt előtt ágyéksérülése miatt ki nem került a keretből. Joachim Löw éppen a 27. születésnapján közölte vele a rossz hírt, hogy nem számít rá, mivel nincs százszázalékos állapotban. A 2020-ról 2021-re halasztott Eb-n már játszhatott volna, ezúttal viszont ő mondott nemet Löwnek, azzal érvelve, hogy 32 évesen a hosszú és a világjárvány miatt meglehetősen különös, mentálisan is megterhelő idény után regenerálódásra van szüksége.

48 meccset számláló válogatott pályafutásában üde színfoltot jelent a 2012-es Eb, amelynek két meccsén lépett pályára, remekül játszott és gólt is szerzett, a lengyel–ukrán torna után figyeltek fel rá a nagycsapatok. Abban az idényben 18 góllal segítette Bajnokok Ligája-szerepléshez a Borussia Mönchengladbachot, és őt választották meg a Bundesliga legjobb játékosának. Rögvest megkörnyékezte a Bayern München. A bajor klub egyik elöljárója odáig ment, hogy azt nyilatkozta: „Ha valakit tényleg meg akarunk szerezni Németországban, azt meg is szerezzük. Megvan minden eszközünk ahhoz, hogy akár erővel is Münchenbe hozzuk.”  Tizenhét nappal később Reus aláírt a Borussia Dortmundhoz...

Döntését azzal indokolta, hogy Dortmundban született, tinédzserként is gyakran a kapu mögötti lelátón, a Südtribünön állva szurkolt a legendás „Sárga Falban”, és minden vágya, hogy lássa a várost, amikor a bajnoki címet ünnepli.

Merthogy két bajnoki elsőségről éppen lecsúszott – még a Gladbach játékosa volt, amikor a Mario Götze, Robert Lewandowski vagy Kagava Sindzsi nevével fémjelzett sárga-fekete csapat letarolta a Bundesligát, Jürgen Klopp forradalmi stílusával, a „gegenpressing” fantázianevű, folyamatos letámadásra és rengeteg futásra épülő játékával aranyérmes lett 2011-ben és 2012-ben is. Az akkor a csapatba érkező Reus is lubickolt ebben a játékrendszerben, balszélsőként is 19 gólt ért el valamennyi versenysorozatban az első dortmundi idényében. Lenyűgöző volt látni, ahogyan kezelte a labdát, miközben elszáguldott a szélen.  „A támadójátékosok sokat profitálnak ebből a stílusból, mert nagyon gyorsan jutunk el az ellenfél kapujához. Itt játszani hatalmas buli is egyben, laza, fiatalos a klub”  – magyarázta Reus a brit FourFourTwo-nak.

Arsene Wenger, az Arsenal korszakos menedzsere is lelkendezett azt a Dortmundot látva: „Úgy mennek előre, mint a gőzhenger. Ha egy ilyen csapat konzekvens tud maradni, senki és semmi sem tudja megállítani.”   Még a nagy rivális Bayern támadója, Thomas Müller is kifejezte hódolatát: „Nagyon szépen játszanak, dinamikusak, taktikusak, rámenősek. Megemelem a kalapomat előttük, és reménykedem, hogy olykor botlanak.”

A látványos, lendületes futball ellenére bajnoki címet Reus máig nem tudott nyerni a Borussiával, a Bayern egyeduralma megtörhetetlen 2013 óta. A BL döntőjébe azonban bejutott a csapat 2013-ban, az elődöntőben a Real Madridot takarítva el az útból (4–1, 0–2). „Történelmet akarunk írni Londonban a német házidöntőben” – nyilatkozta Reus a nagy összecsapás előtt, de a Wembleyben, miként a Bundesligában, a Jupp Heynckes irányította müncheniek leküzdhetetlen akadályt jelentettek a Dortmundnak. Reus a fináléban különleges szerepkörben találta magát, a sérült, és közben már a Bayernhez elköteleződött Mario Götzét kellett pótolnia, ő volt a középső támadó középpályás Kevin Grosskreutzcal és Jakub Blaszczykowskival az oldalán, Lewandowski mögött. A Bayern csak a 89. percben szerzett Arjen Robben-góllal tudott győzni 2–1-re.

A következő években a bajor sztárklub óriási nyomást helyezett rá, hogy Lewandowski, Gözte és Mats Hummels példáját követve igazoljon ő is a rekordbajnokhoz, és a 2014–2015-ös idény közepén, amikor a Dortmund csak a 16. helyen állt a bajnokságban, sokan biztosra is vették, hogy a 2015 nyarán lejáró szerződését nem újítja meg. A Bayern mellett csábította a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea is… A baj közepette, 2015. február 10-én azonban különös bizonyítékát adta hűségének: 2019-ig meghosszabbította a szerződését, s áldását adta arra, hogy új kontraktusában ne legyen kivásárlási záradék, külön megjegyzésben kikötve, hogy a szerződés a másodosztályba kiesés esetén is érvényben marad. Másnap, az edzés előtt csapattársai felállva megtapsolták az öltözőben. A szurkolók addig is imádták, ezután viszont szinte szentként tisztelték a szőke szélsőt, Klopp is „kivételes tettnek” nevezte döntését. Két héttel később ikonikussá váló módon ünnepelte a Ruhr-vidéki derbin a Schalke ellen elért 3–0-s győzelem egyik találatát: gaboni csapattársa, Pierre-Emerick Aubameyang Batmannek, ő Robinnak álcázta magát gólöröm közben, a kapu mögé előre bekészített jelmezt felöltve. Azóta ráragadt ez a becenév, de csapattársai szokták Woodyinhónak is szólítani Woody, a harkály rajzfilmfigurája után. És ha már a nevéről van szó: a sorsa eleve el lehetett rendelve, hiszen keresztnevét is egy futballcsillagról kapta, a holland Marco van Bastenről, aki születésekor, 1989-ben a világ talán legjobbja volt, az egy évvel korábbi Európa-bajnokság gólkirálya. A futballrajongó apuka vágya teljesült: ha a játékstílusa teljesen más is, és háromszoros aranylabdás nem is, az ő Marcója is világklasszis labdarúgó lett. Hans-Joachim Watzke, a Dortmund vezérigazgatója egy kétszeres aranylabdáshoz hasonlította 2014-ben: „Reus egyszer olyanná válik a Dortmundnak, mint Beckenbauer volt a Bayern Münchennek.”

Csak azok a fránya sérülések ne lennének! Profi pályafutása során lényegében egyetlen idényt sem tudott egészségesen végigjátszani. Ahogy őt magát, a szurkolókat is frusztrálja, hogy amikor éppen remek formába lendül, rendre hónapokra kidől a sorból. Amikor például 2014 decemberében a Paderborn középpályása, Marvin Bakalorz okozott neki sérülést, besokalltak a drukkerek, és halálos fenyegetések százaival árasztották el a vétkest.

Amikor viszont egészséges, az évek óta megszokott nívón szolgálja az egyesületet. Jürgen Klopp után Thomas Tuchel, Peter Bosz, a legutóbb a Ferencvárosnál dolgozó Peter Stöger, Lucien Favre, Edin Terzic és most Marco Rose vezetőedzővel is könnyen megtalálta a közös hangot. Azon túl, hogy egy ideig a klub akadémiáján nevelkedett, már profiként is a tizedik idényét tölti Dortmundban, természetesen ő a csapatkapitány is, amikor ott van a kezdőcsapatban. Márpedig az idény eddigi húsz bajnokijából tizenkilencen kezdő volt, és van öt gólja is a második helyen álló együttesben. Noha a gyorsasága kissé megkopott mára, továbbra is a legmagasabb színvonalon teszi a dolgát, ebben az évadban elsősorban jobb oldali csatárként a 4–3–3-as rendszerben.

Visszavonulni még esze ágában sincs. Mint mondja: addig nem nyugszik, amíg nem látja imádott szülővárosát a bajnoki cím ünneplésének mámorában.

ÍME, MARCO REUS!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. január 29-i lapszámában jelent meg.)