Dortmund: Haaland az évad végén nagyobb klubba igazol – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.12.10. 15:13
null
Haaland valószínűleg a mostani idény végén elhagyja a Dortmundot (Fotó: AFP)
Ügynöke, Mino Raiola szerint a norvég Erling Haaland a Borussia Dortmund labdarúgócsapatában játssza végig a mostani idényt, jövő nyáron azonban nagyobb klubba szerződik – írja az MTI.

 

A támadót képviselő holland-olasz Mino Raiola a német Sport1 portálnak azt mondta, „jó esély van arra”, hogy Haaland 2022 nyarán távozik a német klubból.

„Meg tudja és meg is fogja tenni a következő lépést. A Bayern München, a Real Madrid, a Barcelona és a Manchester City is olyan együttesek, amelyekhez csatlakozhat. Mindannyian tudtuk, amikor Dortmundba igazolt, hogy eljön ez az idő” – fogalmazott az ügynök.

Raiola hozzátette: szinte kizárt, hogy védence már a télen klubot vált, és nagyon tiszteli a dortmundiakat, hogy az idén nyáron az elképesztő ajánlatok ellenére sem adták el a támadót.

A 21 éves Haaland 2020 januárjában a RB Salzburgból szerződött a Borussiához, 2024 nyaráig írt alá. A Bundesligában mostanáig 51 mérkőzésen 51 gól a mérlege, a Bajnokok Ligájában 19 összecsapáson 23 alkalommal volt eredményes.


Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Geoff Hurst: Szégyen, amit Bellinghamék apja csinált

Angol labdarúgás
2025.10.13. 17:10
Ezek is érdekelhetik