Hertha: Dárdai csak mosolyog az edzőváltással kapcsolatos híreken

Vágólapra másolva!
2021.10.24. 14:01
null
Dárdai Pál hálás az emberektől és a várostól kapott szeretetért (Fotó: AFP)
A Hertha BSC szombati mérkőzését megelőzően a csapat vezetőedzője, Dárdai Pál higgadtan reagált a Sky azon felvetésére, hogy a hírek szerint a klub sportigazgatója, Fredi Bobic nemrégiben a jelenleg alkalmazásban nem álló mesterrel, Domenico Tedescóval tárgyalt annak érdekében, hogy felmérje az esetleges szerződéskötés lehetőségeit.

 

Mint ismert, a Hertha BSC hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Mönchengladbachot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 9. fordulójának szombati játéknapján. A csapat vezetőedzője, Dárdai Pál elégedetten értékelt a mérkőzést követően a Skynak:

„A berlini Olympiastadion él, és ez tetszik nekünk. Ma megérdemelt győzelmet arattunk, de a második félidőben meg kellett volna szereznünk a második, a harmadik és a negyedik gólunkat. Ettől függetlenül persze boldog vagyok, küzdöttek a srácok, remekül zárták a területeket és türelmesen játszottak.”

Dárdai még a meccs előtt higgadtan reagált a Sky azon felvetésére, hogy a hírek szerint a Hertha BSC sportigazgatója, Fredi Bobic nemrégiben a jelenleg klub nélküli edzővel, Domenico Tedescóval (a Schalke és a Szpartak Moszkva korábbi mesterével) tárgyalt annak érdekében, hogy felmérje az esetleges szerződéskötés lehetőségeit.

„Fredi mindig korrekt volt velem. Mosolyognom kell, amikor ilyesmit olvasok. Nekem ez egészen addig egyáltalán nem jelent problémát, amíg a játékosok bíznak bennem. Az elmúlt három héten rengeteg szeretetet kaptam a várostól és az emberektől, ezért nem lehetek elég hálás” – nyilatkozta Dárdai Pál.

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ

Hertha BSC–Mönchengladbach 1–0
(Richter 40.)
Bayern München–Hoffenheim 4–0
(Gnabry 16., Lewandowski 30., Choupo-Moting 82., Coman 87.)
Bielefeld–Borussia Dortmund 1–3 (Klos 87. – 11-esből, ill. Can 31. – 11-esből, Hummels 45., Bellingham 72.)
RB Leipzig–Fürth 4–1 (Poulsen 47., Forsberg 53. – 11-esből, Szoboszlai 65., Novoa 88., ill. Hrgota – 11-esből)
Wolfsburg–Freiburg 0–2 (Lienhart 27., Höler 68.)

Vasárnap
15.30: Köln–Leverkusen (Tv: Arena4)
17.30: VfB Stuttgart–Union Berlin
19.30: Bochum–Eintracht Frankfurt
Pénteken játszották
Mainz–Augsburg 4–1
(Onisiwo 10., S. Bell 15., Burkhardt 26., 71., ill. Zeqiri 69.)
Mainz: Szalai Ádám a 82. percben lépett pályára csereként.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 9 7 1 1 33–8 +25 22
2. Borussia Dortmund 9 7 2 25–15 +10 21
3. Freiburg 9 5 4 14–6 +8 19
4. Bayer Leverkusen 8 5 1 2 21–12 +9 16
5. Union Berlin 8 4 3 1 12–9 +3 15
6. RB Leipzig 9 4 2 3 20–9 +11 14
7. Mainz 9 4 1 4 12–9 +3 13
8. Wolfsburg 9 4 1 4 9–12 –3 13
9. 1. FC Köln 8 3 3 2 11–13 –2 12
10. Hertha 9 4 5 11–21 –10 12
11. Hoffenheim 9 3 2 4 17–15 +2 11
12. Mönchengladbach 9 3 2 4 10–12 –2 11
13. VfB Stuttgart 8 2 3 3 13–14 –1 9
14. Eintracht Frankfurt 8 1 5 2 9–12 –3 8
15. Bochum 8 2 1 5 5–16 –11 7
16. Augsburg 9 1 3 5 5–18 –13 6
17. Arminia Bielefeld 9 5 4 5–14 –9 5
18. Greuther Fürth 9 1 8 5–22 –17 1

 

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38
Ezek is érdekelhetik