Hertha: Dárdai reménykedik olimpiai bajnok sztárja maradásában

Vágólapra másolva!
2021.08.11. 20:00
null
Cunha az előző évadban 7 gólt szerzett a Bundesligában (Fotó: AFP)
Dárdai Pál vezetőedző reméli, hogy a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC képes lesz megtartani olimpiai bajnok brazil csatárát, Matheus Cunhát.


„Nagyon boldog vagyok, hogy időben, a lehető leghamarabb visszatért. Ez is az akarását mutatja. Hétvégén számíthatunk rá, mert megfelelő erőállapotban van. Győztes típus, és ezt szeretnénk kihasználni” – mondta Dárdai a 22 éves játékosról, aki múlt szombaton nyert aranyérmet a brazil válogatott tagjaként a tokiói olimpián.

Az elmúlt napokban több sajtóértesülés is megjelent, amely szerint a berlinieknek hamarosan el kell búcsúzniuk Cunhától.

„Biztosan sok ajánlata van, de szeret itt lenni, a szíve a Herthához húzza"
– mondta a magyar szakvezető.

A Hertha BSC vasárnap az 1. FC Köln otthonában kezdi a Bundesliga új idényét.

Dárdai arról is beszélt szerdán, hogy lengyel csatára, Krzysztof Piatek még augusztusban visszatérhet májusi lábtörését követően. Hozzátette, már nincsenek fájdalmai, és augusztus 28-án a bajnok Bayern München ellen már pályán akar lenni.

Legfrissebb hírek

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
18 órája

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik