Bundesliga: Portugáliából igazolt német válogatott támadót a Wolfsburg

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.23. 09:53
null
Luca Waldscmidt egy év után visszatér Németországba (Fotó: AFP)
Luca Waldschmidt német válogatott labdarúgó a Wolfsburgban folytatja karrierjét.

 

A center korábbi együttese, a Benfica hétfőn erősítette meg, hogy Waldschmidt visszatért a Bundesligába, és 12 millió euró (4.2 milliárd forint) ellenében a Wolfsburghoz igazolt, amellyel négy évre szóló megállapodást kötött.

A 25 éves Waldschmidt hétszer szerepelt már a német válogatottban, kétszer volt eredményes, az idén azonban még nem számítottak rá a nemzeti együttes keretében, így az Európa-bajnokságon sem jutott szóhoz. A Benficánál egy idényt töltött, 41 tétmérkőzésen 10 gólt szerzett. Azt megelőzően volt az Eintracht Frankfurt és a Hamburg, valamint – a magyar válogatott Sallai Roland társaságában – 2018–2020 között a Freiburg játékosa.

A Bundesligában két fordulót követően egyedüliként hibátlan Wolfsburg hat ponttal áll a tabella élén.

Legfrissebb hírek

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik