Hertha: rasszista üzenet miatt távoznia kellett a vezetőségéből Lehmann-nak

Vágólapra másolva!
2021.05.05. 16:30
null
Jens Lehmann (Fotó: AFP)
Egy rasszista üzenet miatt távoznia kellett a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC felügyelő bizottságából Jens Lehmann korábbi német válogatott kapusnak.

 

Az egyesület befektetőjének, Lars Windhorstnak az egyik szóvivője szerdán közölte, hogy a Windhorst által irányított cég felbontotta az 51 éves szakemberrel kötött tanácsadói szerződést, ezzel Lehmann a Herthánál elfoglalt pozíciójából is távozott. A 61-szeres válogatott exfutballista egy évvel ezelőtt Jürgen Klinsmann helyére érkezett Windhorst cégéhez, és ezzel a berlini klub felügyelő bizottságába.

Az ügy előzménye, hogy a Sky televízió szakértőjeként dolgozó, 12-szeres német válogatott Dennis Aogo az Instagramon megosztott egy Whatsapp-üzenetet, amelyben Lehmann rá utalva azt írta: „Dennis a ti fekete emberetek, hogy meglegyen a kvóta?”

Lehmann később a Twitteren bocsánatot kért az üzenet miatt, de a helyzetén ez már nem változtatott.

„A Hertha BSC távol tartja magát a rasszizmus minden formájától, az ilyen kijelentések pedig egyáltalán nem felelnek meg azoknak az értékeknek, amelyekért klubunk kiáll és aktívan kampányol”
– kommentálta a történteket Werner Gegenbauer, a Hertha elnöke.

A Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha BSC a Bundesligában a kiesés elkerüléséért küzd.

Mint ismert,korábban Petry Zsolt kapusedzőt politikai véleménye miatt menesztették a Herthától.

 


 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2 órája

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
22 órája

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

Erik ten Hag a Leverkusen új edzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.26. 11:10

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.25. 10:26
Ezek is érdekelhetik