Bundesliga: simán nyert a Köln, bent maradt az élvonalban

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.29. 19:59
null
Sebastian Andersson (9) duplázott, a Köln élvonalbeli maradt (Fotó: AFP)
Hiába nyerte meg a Bundesliga-osztályozó első mérkőzését 1–0-ra a Holstein Kiel, a visszavágón 5–1-re kikapott a Kölntől, amely így a következő idényben is a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szerepelhet majd.

 

Az 1–0-s Kiel-győzelemmel záruló első mérkőzés után a visszavágó gyors gólváltással kezdődött: a 3. percben Jonas Hector szerzett vezetést a Kölnnek, egy perccel később azonban egyenlített a házigazda.

A következő tíz percben Sebastian Andersson duplázott, majd az első félidő hajrájában Rafael Czichos is beköszönt, így a második félidő már csak formalitás volt.

A Köln végül 5–1-re nyerte meg a visszavágót, a párharcot pedig 5–2-re, tehát a következő idényben is a Bundesligában szerepelhet majd.

A Bundesligából így a Schalke és a Werder Bremen esett ki, míg a másodosztályból a Bochum és a Greuther Fürth jutott fel.

NÉMET BUNDESLIGA
OSZTÁLYOZÓ, VISSZAVÁGÓ

Holstein Kiel–1. FC Köln 1–5 (Li Dzse Szung 4., ill. Hector 3., S. Andersson 6., 13., Czichos 39., Szkiri 84.)

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
10 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13

Október végén vagy november elején rendezik a Bayern München–Bayer Leverkusen rangadót

Német labdarúgás
2025.06.27. 14:22

Bundesliga: Bayern München–RB Leipzig rangadóval indul a bajnokság

Német labdarúgás
2025.06.26. 09:29

Eldőlt, ki váltja Lőw Zsoltot a lipcsei kispadon – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.24. 13:12

Wirtzről lemaradt, így a Liverpool két sztárját szeretné a Bayern München

Német labdarúgás
2025.06.22. 16:10

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
2025.06.20. 20:10
Ezek is érdekelhetik