Bundesliga: menesztette edzőjét a Werder, megvan az utód is

Vágólapra másolva!
2021.05.16. 12:23
null
Már nem Florian Kohfeldt a Werder Bremen edzője (Fotó: AFP)
Menesztette Florian Kohfeldt vezetőedzőt, és a csapatot korábban irányító Thomas Schaafot nevezte ki a helyére az élvonalbeli tagsága megőrzéséért küzdő Werder Bremen labdarúgóklub.

A brémaiak vasárnapi közlése szerint a szakembernek azért kellett távoznia, mert a legutóbbi kilenc mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett a csapat, és osztályozós helyre csúszott vissza a tabellán.

Kohfeldt 2017 óta vezette az együttest, amely tavaly ugyancsak osztályozón őrizte meg Bundesliga-tagságát.

Schaaf 1999 és 2013 között irányította a Werdert, amellyel 2004-ben bajnoki címet és Német Kupa-győzelmet ünnepelhetett. A 60 éves tréner az elmúlt időszakban a klub utánpótlás-akadémiájának technikai igazgatójaként dolgozott.

A 31 pontos Werder jövő szombaton a nyolcadik Mönchengladbach ellen, hazai pályán zárja a szezont. A már bennmaradást érő 15. helyen tanyázó Bielefeldnek 32 pontja van, az utolsó előtti, azaz biztos kieső helyen álló Kölnnek pedig 30. Előbbi a kilencedik Stuttgart otthonában játszik majd, utóbbi ugyanakkor a már kiesett, utolsó helyezett Schalkét fogadja.

Az osztályozót – amelyen a Bundesliga 16. helyezettje a másodosztály harmadikjával találkozik – május 26-án és 29-én rendezik.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 33 23 6 4 94–42 +52 75
2. RB Leipzig 32 19 7 6 57–28 +29 64
3. Wolfsburg 32 17 9 6 57–32 +25 60
4. Borussia Dortmund 32 18 4 10 69–44 +25 58
5. Eintracht Frankfurt 33 15 12 6 66–52 +14 57
6. Bayer Leverkusen 33 14 10 9 52–36 +16 52
7. Union Berlin 33 11 14 8 48–42 +6 47
8. Mönchengladbach 33 12 10 11 60–54 +6 46
9. VfB Stuttgart 33 12 9 12 56–53 +3 45
10. Freiburg 33 12 9 12 51–49 +2 45
11. Hoffenheim 33 10 10 13 50–53 –3 40
12. Augsburg 33 10 6 17 34–49 –15 36
13. Mainz 32 9 9 14 35–51 –16 36
14. Hertha 33 8 11 14 40–50 –10 35
15. Arminia Bielefeld 33 8 8 17 24–52 –28 32
16. Werder Bremen 33 7 10 16 34–53 –19 31
17. 1. FC Köln 33 7 9 17 33–60 –27 30
18. Schalke33372325–85–6016

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
1 órája

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
22 órája

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
23 órája

Oliver Burke duplájával győzött Stuttgartban a Werder

Német labdarúgás
2025.04.13. 19:43

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43

Lőw Zsolt az NS-nek: „Azt gondolta a klubvezetés, hogy bennem látják a megoldást”

Német labdarúgás
2025.04.12. 08:15
Ezek is érdekelhetik