Dortmund: Barcelonában és Madridban is tárgyalt Haaland menedzsere

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.01. 21:09
null
Hová tart Dortmundból Erling Haaland? (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóhírek szerint a Borussia Dortmundban játszó norvég válogatott Erling Haaland édesapja, Alf Inge Haaland és a futballista menedzsere, Mino Raiola a csütörtök délelőtti órákban Barcelonában, délután pedig már Madridban tárgyalt a 20 esztendős csatár esetleges átigazolásáról.

A katalán városban az FC Barcelona közelmúltban megválasztott elnöke, Joan Laporta két órán keresztül egyeztetett Haaland apjával, illetve menedzserével. Utóbbiak azt követően különgéppel a spanyol fővárosba repültek, ahol a José Ángel Sánchez klubigazgató által vezetett Real Madrid-küldöttség fogadta őket.

A nemzetközi sportsajtó egybehangzó információi szerint a téma mindkét megbeszélésen Haaland dortmundi helyzete, valamint jövője volt, továbbá az, hogy a támadót megszerezni kívánó sztárklubok közül a két neves spanyol egylet milyen ajánlattal képes kirukkolni.

Michael Zorc dortmundi sportigazgató kifejtette: Haalandot szerződés köti hozzájuk, és ezzel kapcsolatban nagyon nyugodt. Még a délelőtti, barcelonai hírhez annyit fűzött hozzá: a maga részéről semmi kivetnivalót nem lát abban, ha két úriember a Földközi-tenger partján élvezi a napsütést.

A 20 éves csatár a 2019–2020-as idény közepén váltott klubot, és hagyta el a Red Bull Salzburgot a Dortmund kedvéért. A németeknél azóta 49 tétmérkőzésen 49 gólt szerzett, a most zajló idényben 31 meccsen 33 találat a mérlege.

Dortmundi szerződése 2024 nyaráig él, de a nemzetközi sajtó úgy tudja, hogy 2022 nyarán fix 75 millió euróért (27.1 milliárd forintért) kivásárolható. Ezt az információt a német klub eddig még nem erősítette meg, ugyanakkor a Borussia másfél éve egy hasonló kivásárlási záradéknak köszönhetően 20 millió euróért szerezte meg a már akkor is sokkal értékesebbnek tartott norvég játékost.

Az elkövetkezendő évtized, a Cristiano Ronaldo és Lionel Messi utáni időszak egyik várható szupersztárjának tartott Haaland értékét a transfermarkt.de oldal jelenleg 110 millió euróra taksálja.

 


 

Legfrissebb hírek

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
10 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32
Ezek is érdekelhetik