Bundesliga: a Hertha elnöke folytatná a közös munkát Dárdaival

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.04.28. 12:35
null
Dárdaiék pénteken térhetnek vissza az edzésekhez (Fotó: AFP)
Werner Gegenbauer, a Hertha BSC labdarúgóklub elnöke szívesen folytatná a munkát Dárdai Pál vezetőedzővel és Arne Friedrich sportigazgatóval a következő szezonban is.

Bár a személyi döntések Fredi Bobic új sportszakmai vezető hatáskörébe tartoznak, a klubelnök a Sport Bild szerdai számában úgy nyilatkozott, örülne neki, „ha Dárdai Pál maradna az edző”, miután a Hertha kiharcolja az élvonalban maradást.

„Megemelem előtte a kalapomat, hogy elvállalta ezt a feladatot, és azt is el kell mondanom, hogy Pál tovább fejlődött, sokkal figyelmesebbé, kiegyensúlyozottabbá, ugyanakkor igényesebbé is vált” – jelentette ki Gegenbauer.

Dárdai 2015 februárjától a 2018–2019-es idény végéig már irányította a Herthát, majd a klub utánpótlásában dolgozott, azonban idén januárban ismét vezetőedzőnek nevezték ki a felnőttcsapatnál.

A 45 éves szakember április közepén koronavírusos lett, a fertőzést segítője és az egyik játékos is elkapta, így az egész együttes, a szakmai stáb, valamint a csapatvezetőség is 14 napos házi karanténba vonult. A Hertha Bundesliga-meccseit elhalasztották, a berliniek pénteken térhetnek vissza az edzésekhez, és 20 nap alatt hat mérkőzést kell majd lejátszaniuk.

A Hertha egyelőre a kiesést jelentő, 17. helyen áll a Bundesligában 28 lejátszott találkozó után, az ellenfelek többsége 31-nél jár. Dárdaiék hétfőn Mainzban szerepelnek, majd fogadják a Freiburgot és a Bielefeldet, vendégei lesznek a már biztosan kieső Schalkénak, valamint fogadják a Kölnt, és végül a Hoffenheim otthonában zárják az idényt.

Dárdai hétfőn online sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, nem szabad idegeskedniük az élvonalban maradás miatt, hanem bízniuk kell magukban, mert ha négy pontot szereznek, már nem lesznek kieső helyen.


Legfrissebb hírek

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
5 órája

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
22 órája

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Kiütéssel nyert a Hamburg a Mainz ellen

Német labdarúgás
2025.10.05. 19:40
Ezek is érdekelhetik