Bundesliga: Szoboszlai a második legjobb téli igazolás a drukkereknél

Vágólapra másolva!
2021.02.08. 18:08
null
Bíznak benne a német drukkerek (Fotó: AFP)
A SiD sportinformációs ügynökség által végzett szurkolói felmérés alapján a német futballszurkolók a Real Madridtól kölcsönbe az Eintracht Frankfurthoz visszatérő Luka Jovics után az RB Leipzig által megszerzett Szoboszlai Dominiket tartják a második legjobb téli átigazolásnak a Bundesliga élvonalában.

 

A közvélemény-kutatás Luka Jovics elsöprő sikerét hozta, a megkérdezett szurkolók 48.5 százaléka gondolja úgy, hogy az Eintracht Frankfurt erősödött a legtöbbet a téli átigazolások során, és ez Jovics visszaigazolásának köszönhető.

A megkérdezett drukkerek 14.4 százaléka gondolja úgy, hogy az RB Leipzig Szoboszlai Dominikkel megfelelően erősített, ám megjegyzik azt is, hogy a 20 millió euróba kerülő középpályás bemutatkozására sérülése miatt egyelőre még várni kell.

Ezzel szemben az is kiderült, hogy a szurkolók nem igazán bíznak a világbajnok Sami Khedira visszatérésében, mindössze 6.6 százalék gondolta, hogy sikertörténet leesz a Herthához való igazolása. A megkérdezett szurkolók szerint „várhatóan nem lesz átütő siker” Klaas-Jan Huntelaar visszatérése sem a Schalkéhoz, mindössze 0.3 százalék bízik benne, hogy a veterán holland lehet a kiesés ellen küzdő csapat megmentője.

Legfrissebb hírek

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
14 órája

Apró örömök – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 23:12

A Sofascore szerint Kerkez és Szoboszlai voltak Alisson mögött a Liverpool legjobbjai

Angol labdarúgás
2025.08.10. 20:12

„Össze kell kapnia a brigádnak magát” – Szoboszlai a Crystal Palace elleni vereség után

Angol labdarúgás
2025.08.10. 19:38

Tizenegyespárbaj után a Crystal Palace nyerte meg az angol Szuperkupát

Angol labdarúgás
2025.08.10. 18:16

Szoboszlai és Kerkez is a Liverpool kezdőcsapatában az angol Szuperkupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.08.10. 15:08

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos új fejezetet nyithat a magyar futballban

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:31

Romano szerint megvan a megállapodás, Sesko a Manchester Unitedhez igazol – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.07. 16:17
Ezek is érdekelhetik