Mainz: a klubelnök félrevezető kommunikációról beszélt Szalai-ügyben

Vágólapra másolva!
2020.09.25. 22:06
null
Szalai Ádám (Fotó: Getty Images)
A német Mainznál az elmúlt napokban történtekről a klubelnök Stefan Hofmann is kifejtette a véleményét péntek este a csapat hivatalos honlapján. Szalai Ádám ügyében ő is azt hangoztatta, amit korábban Rouven Schröder sportigazgató – azaz hogy a magyar labdarúgó szakmai okokból került ki az első keretből, viszont mindez a legrosszabbkor, egy pénzügyi válság kellős közepén történt, és tovább mérgesítette a helyzetet.

 

Mint beszámoltunk róla, német lapértesülések szerint valójában pénzügyi nézeteltérések húzódnak meg Szalai Ádám első keretből történt elbocsátásának hátterében. Stefan Hofmann pénteken nem tagadta, hogy a klub nincs jó anyagi helyzetben, de szerinte a magyar légiós ügye ezzel csak annyiban függ össze, hogy az ő keretből történt kirakása, „elkülönített” szerdai edzése volt az utolsó csepp a pattanásig feszült játékosok poharában.

Stefan Hofmann (Fotó: AFP)
Stefan Hofmann (Fotó: AFP)

„Szalai Ádám első keretből történt kivételéről a sportszakmai vezetőség döntött, méghozzá sportszakmai alapon. Azt viszont el kell ismernünk, hogy elsőre félrevezetően kommunikáltunk Szalaival, de ezt azóta már tisztáztuk. Továbbra is edz az U23-as csapatunkkal” – idézi a klubhonlap Hofmannt.

A klubelnök szerint a koronavírus-járvány miatt márciusban visszatartott fizetések későbbi folyósítása csak egy lehetőség volt, annak függvényében, hogy javul a klub pénzügyi helyzete – az viszont nemhogy nem javult, de még tovább romlott.

Azt azonban elképzelni sem tudtam volna, hogy a játékosok az edzés bojkottálására határozzák el magukat. Ez alapjaiban rázta meg a klubot, a vezetőség még most is a hatása alatt van, és nem lehetséges úgy folytatni a közös munkát, mintha mi sem történt volna” – folytatta Hofmann, aki szerint hosszú hetek munkája lesz helyreállítani a bizalmi kapcsolatot a játékosokkal.

Az elnök szerint nyilvánvaló, hogy a helyzet rendezése érdekében az alapokig kell leásniuk, a válság összetett, annak mélységét meg kell ismerniük a labdarúgóknak is – és a konfliktus megoldása nem lesz gyors.

A megoldást ugyanakkor szeretnék a klubon belül megtalálni, ennek érdekében az információkra éhes szurkolóik türelmét és megértését kérik.

Legfrissebb hírek

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
6 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
8 órája

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
15 órája

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
21 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10
Ezek is érdekelhetik