Bundesliga: Egyértelmű volt, hogy valamikor bekövetkezik – Flick

Vágólapra másolva!
2020.09.28. 11:24
null
Flick (balra) és Neuer is számított rá, hogy egyszer véget ér a nagy sorozat (Fotó: AFP)
Hansi Flick, a Bundesliga- és Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint semmi oka nincs szemrehányást tenni a játékosainak a Hoffenheimtől vasárnap elszenvedett 4–1-es vereség után.

„Küzdöttek és mindent kiadtak magukból” – értékelt az 55 éves szakember azután, hogy a bajor együttes 21 veretlenül megvívott bajnoki találkozót követően kikapott.

„Egyértelmű volt, hogy ez valamikor bekövetkezik” – jelentette ki Flick, akinek irányításával a Bayern múlt csütörtökön, a budapesti Puskás Arénában hosszabbításban 2–1-re megverte a Sevillát és elhódította az európai Szuperkupát is. Ezzel a bajorok sorozatban 23. győzelmüket aratták, ami új csúcs a nagy labdarúgó-bajnokságok csapatait figyelembe véve.

„Nem keresünk kifogásokat, tudtuk, hogy ez vár ránk ebben az idényben, néhány naponta tétmeccset játszunk” – nyilatkozott a világbajnok kapus, Manuel Neuer, aki szerint ennek megfelelően „nem sokat lehet ahhoz hozzátenni, hogy kikészültünk, ezt el kell fogadnunk”.

Flick szerint ugyanakkor nem lehet mindent a fáradtság számlájára írni, az edző úgy vélte, a Hoffenheim ellen egyszerűen nem sikerült kidolgozniuk a helyzeteket.

„Nagyon könnyedén adtunk gólszerzési lehetőséget az ellenfélnek, támadásban pedig hiányzott az átütőerő a játékunkból" – értékelt a tréner.

A Bayern München a most elveszített összecsapást megelőzően tavaly december 7-én kapott ki legutóbb tétmeccsen, a Borussia Mönchengladbach vendégeként 2–1-re. A bajorok szerdán ismét pályára lépnek, ellenfelük a Borussia Dortmund lesz a német Szuperkupáért kiírt találkozón.

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
HOFFENHEIM–BAYERN MÜNCHEN 4–1 (2–1)
Sinsheim
, Rhein-Neckar-Arena. Vezette: Brand.
Hoffenheim: O. Baumann – Posch, Vogt, Bicakcic (Skov, 39.) – Akpoguma, Geiger (Bebou, 59.), Samassékou, Kaderábek – Baumgartner (Gacsinovics, 58.) – Kramaric, Dabbur (Grillitsch, 80.). Vezetőedző: Sebastian Hoeness.
Bayern München: Neuer – Pavard (Goretzka, 57.), J. Boateng, Alaba, A. Davies – Kimmich, Tolisso (Musiala, 73.) – Gnabry, Th. Müller, Sané (Coman, 73.) – Zirkzee (Lewandowski, 57.). Vezetőedző: Hansi Flick.
Gólszerző: Bicakcic (16.), Dabbur (24.), Kramaric (77., 90+2. – 11-esből), ill. Kimmich (36.)

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
20 órája

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21

Lőw Zsolt és a Lipcse elrontaná a Bayern München ünnepét

Német labdarúgás
2025.05.02. 13:41

Hétfőtől a Beckenbauer téren áll a Bayern München stadionja

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:16
Ezek is érdekelhetik