Leverkusen: sérülés miatt kidőlt a brazil a kupadöntő előtt

Vágólapra másolva!
2020.07.02. 16:33
null
Paulinho nem játszhat a kupadöntőben, és a következő idény elejéről is lemarad (Fotó: AFP)
Több hónapra kidőlt Paulinho, a német kupadöntős Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának brazil támadója.

A 19 éves dél-amerikai játékosnak a keddi edzésen elszakadt a jobb térdszalagja, emiatt pénteken, Innsbruckban megoperálják.

A Leverkusen szombaton 20 órától a Bayern Münchennel csap össze a Német Kupa berlini fináléjában.

„Hihetetlen szerencsétlen, szinte tragikus, hogy Paulinho nem lehet ott Berlinben a szezon csúcspontján, és augusztusban, az Európa-liga folytatásában sem – mondta Simon Rolfes sportigazgató. – Súlyos sérülése még inkább motivál bennünket, hogy hétvégén megnyerjük neki a kupát.”

Paulinho 2018 óta szerepel a Leverkusenben. A mostani szezonban 13 alkalommal lépett pályára a Bundesligában, három gólt szerzett, további kettőt pedig előkészített. Emellett a Bajnokok Ligájában, az El-ben és a kupában is két-két mérkőzésen játszott.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik