HSV: 37 év után edzőként tér vissza Hamburgba az Eb-első

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 17:33
Horst Hrubescht nevezték ki a Hamburg labdarúgócsapatának tehetségfejlesztésért felelős vezetőjévé; a 69 éves szakember 37 év elteltével tér vissza játékoskarrierjének legfontosabb klubjához.

„A HSV-t mindig a saját klubomnak éreztem” – nyilatkozott Hrubesch a másodosztályú hamburgi klub honlapján. Kiemelte: a jelenlegi helyzet kiértékelését követően minden tőle telhetőt elkövet majd, hogy előrelépjenek.„A HSV-t mindig a saját klubomnak éreztem” – nyilatkozott Hrubesch a másodosztályú hamburgi klub honlapján. Kiemelte: a jelenlegi helyzet kiértékelését követően minden tőle telhetőt elkövet majd, hogy előrelépjenek.

A másfél évvel ezelőtt nyugdíjba vonuló Hrubesch hozzátette: életének ezt a szakaszát valóban feleségével és családjával szerette volna tölteni, nem futballal, de a „dolgok aztán másképp alakultak”.

A 21-szeres nyugatnémet válogatott Hrubesch tagja volt az 1980-ban Európa-bajnok, 1982-ben világbajnoki döntős nemzeti csapatnak. 1978-ban szerződött Hamburgba, ahol öt idény alatt 211 tétmérkőzésen 133-szor volt eredményes. A csapat kulcsembereként háromszor (1979, 1982, 1983) nyert bajnokságot, utolsó hamburgi idényében pedig a Bajnokok Ligája elődjében, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában is a legjobbnak bizonyult. Három évvel később visszavonult az aktív játéktól, 1986 és 2018 között edzőként tevékenykedett, 2000-től a német szövetség (DFB) alkalmazásában állt. Korosztályos csapatok edzőjeként 2008-ban az U19-esekkel, 2009-ben az U21-esekkel nyert Európa-bajnokságot, 2016-ban a riói olimpián ezüstérmes lett csapatával.

A hatszoros német bajnok Hamburg legutóbb Hrubesch idejében végzett az élen, 1983-ban. Az együttes a Bundesliga 1963-as alapítása óta folyamatosan játszott a német élvonalban, két éve viszont kiesett. Ősszel sorozatban a harmadik évét kezdi meg a másodosztályban, miután 2019-ben és idén is a negyedik helyen végzett. Így nemcsak a feljutásról maradt le, hanem az osztályozót érő harmadik helyről is.

Legfrissebb hírek

Törött kézzel játszott, meg kellett műteni Németh Andrást

Légiósok
2025.02.11. 19:49

Légiósok: „Németh András jelen állás szerint vissza fog térni hozzánk”

Légiósok
2025.02.05. 12:36

Van Nistelrooy új állomása Németország vagy Anglia lehet – sajtóhír

Német labdarúgás
2024.11.25. 15:03

Bundesliga 2.: Szabó Levente nélkül kapott ki a Braunschweig

Német labdarúgás
2024.11.24. 15:28

Bundesliga 2.: négy bajnoki óta nyeretlen a Hamburg, kirúgták az edzőt

Német labdarúgás
2024.11.24. 12:59

Dibusz Dénes szerint furcsa módon épp az emberelőny után akadtak nehézségei az FTC-nek

Európa-liga
2024.11.07. 23:51

Pascal Jansen: Négy gólt szerezni a Dinamo Kijev ellen nagy dolog

Európa-liga
2024.11.07. 23:33

A Dinamo Kijev ellen tovább javíthat a Ferencváros

Európa-liga
2024.11.07. 07:19
Ezek is érdekelhetik