Man. City: újabb lépés München felé? Sané jelezte, nem hosszabbít

MTI/T. I.MTI/T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 17:33
null
Leroy Sané egyre közelebb a klubváltáshoz (Fotó: AFP)
Leroy Sané nem hosszabbítja meg szerződését az angol futballbajnoki címvédő Manchester Citynél a Sky Sports értesülése szerint.

 

A 24 éves német válogatott szélső jelenlegi kontraktusa 2021 júniusának végén jár le, s állítólag új megállapodás helyett távozni akar angol csapatától.

Sané leginkább a Bayern Münchennél folytatná, a bajor klub pedig vinné is őt, de – amint arról a múlt héten a Kicker írt – átigazolásához még 10 millió euró hiányzik a németeknek. A Bayern 40 milliót kínál a futballistáért, a Manchester City viszont legalább 50 milliót szeretne érte kapni.

Az összeg alapvetően nem kevés, ám ha hozzátesszük, hogy a múlt nyáron 120, sőt 150 millió eurós átigazolási díjról is lehetett olvasni, a manchesteriek pedig három-négy hasonló kaliberű ajánlatra is nemet mondtak, mielőtt augusztusban már megegyezni látszottak a felek, nem is olyan sok. Konkrétan a tavalyi licitek fele, harmada.

A nyilatkozatok alapján egyértelmű, a 2019-es Community Shielden összeszedett térdsérülése után bő fél évvel a Man. City tartalékcsapatába már vissza is térő Sané szívesen szerződne haza Németországba (Leroy a Ruhr-vidéki Essenben született, édesapja, a szenegáli válogatott Souleymane még Dakarban), és lenne a bajorok játékosa.

Korábban Sané új menedzsere, Damir Smoljan is árulkodó nyilatkozatot tett az ügyben: „Münchenben látja a lehetőségét annak, hogy a nagy célját, vagyis hogy Bajnokok Ligáját nyerjen, elérje.” Mint emlékezetes, az Európai Labdarúgó-szövetség a pénzügyi fair playre vonatkozó szabályok megszegése miatt a következő két idényre kizárta a Manchester Cityt az európai kupaporondról.

A bajorok elhivatottságát jól mutatja, hogy Sané meggyőzésére a szintén futballista és szintén a nagy rivális Schalkénál nevelkedő testvérét, Sidi Sanét is szerződtették volna mellé az előző nyáron.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
8 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
23 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
Tegnap, 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 21:10

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12
Ezek is érdekelhetik