BVB: a britek szerint Sancho megállapodott az MU-val

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 16:14
null
A britek szerint Jadon Sancho megegyezett a Manchester Uniteddel (Fotó: AFP)
A The Sun című brit napilap értesülései szerint a Manchester United labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Jadon Sancho, a Borussia Dortmund angol válogatott támadója.

 

A lap hétfőn azt írta, a 20 esztendős játékos „több hónapnyi titokban folytatott egyeztetést követően” már mindenben megállapodott az angol klubbal, de a váltáshoz még a dortmundi egyesülettel is meg kell egyeznie a manchesterieknek.

Korábban a The Athletic internetes magazin arról számolt be, hogy Sancho 100 millió eurónyi összegért válthat csapatot, ugyanakkor szakértők szerint a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt ennél alacsonyabb lesz az ára.

A német bajnokságban 23 meccsen 14-szer eredményes, ezzel a házi góllövőlistát vezető Sanchónak 2022-ig szóló szerződése van Dortmundban, ahova 2017-ben a United városi riválisától, a Manchester Citytől igazolt.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22
Ezek is érdekelhetik