Bundesliga: Beckenbauer unokája az élvonalba vágyik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 10:14
null
Luca Beckenbauer szeretne a Bundesligában játszani (Fotó: AFP)
A német labdarúgó Bundesligában szeretne játszani Luca Beckenbauer, a legendás Franz Beckenbauer 19 esztendős unokája.

 

„Minden futballistának az az álma, hogy egyszer az élvonalban lépjen pályára. Más kérdés, hogy nem mindenkinek sikerül odáig eljutni, de én mindent megteszek azért, hogy oda kerüljek” – jelentette ki a jelenleg a negyedosztályú SV Heimstettenben szereplő támadó.

A Császárnak nevezett Franz Beckenbauer 1972-ben Európa-bajnokságot, 1974-ben pedig világbajnokságot nyert a német – akkoriban NSZK- – válogatottal, amelyben 103-szor szerepelt. Pályafutása során a leghosszabb időt a Bayern Münchenben töltötte el, 1964-től egészen 1977-ig játszott a bajor együttesben. Luca szintén itt kezdte karrierjét, majd a Schalkéban és a Hannoverben is szerepelt.

„Tizenkilenc évesen a negyedosztályban futballozom, és szerintem ez teljesen rendben van” – mondta a csatár, akit egyáltalán nem zavar, hogy a vezetékneve miatt nagyobb az elvárás vele szemben.

„Természetesen előfordulhat, hogy a név miatt ajtók nyílnak ki, de az embernek ilyen esetben még egy kicsit jobbnak kell lennie, mint a többieknek. A név lehet előny, de hátrány is” – nyilatkozta Luca Beckenbauer.

Legfrissebb hírek

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
39 perce

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
3 órája

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
22 órája

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik