Bundesliga: már el is mentek a kölniek Dárdaiért – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.11.12. 09:07
null
Dárdai Pál (Fotó: Dömötör Csaba)
A Bild információi szerint az edzőt kereső 1. FC Köln vezetői hétfőn Berlinbe utaztak, hogy tárgyaljanak a Hertha alkalmazásában álló Dárdai Pál szerződtetésétől.

 

A Bild úgy tudja, hogy a kölniek részéről Alexander Wehrle vezérigazgató és Frank Aehlig sportigazgató járt Berlinben, ám arról egyelőre nincs információ, kivel egyeztettek, és mire jutottak. Mint beszámoltunk róla, az 1. FC Köln szombaton menesztette Achim Beierlorzer vezetőedzőt, és német sajtóhírek szerint az álomjelöltjük a kispadra Dárdai.

A Kicker megszólaltatta Aehliget, aki nem erősítette meg a tárgyalások tényét, de nem is tagadta, hogy Dárdai a jelöltek között szerepel.

„Több név is keringett a sajtóban, és mivel a piac nem túl nagy, engem nem lep meg, kikről folynak a találgatások” – mondta a felvetésre Aehlig.

A Bild ugyanakkor emlékeztet, hogy tudomásuk szerint Dárdai – akinek nevét a Mainzcal is kapcsolatba hozták – nem vágyik afféle tűzoltásra, mint amilyenbe 2015-ben a Herthánál csöppent, márpedig a Mainz 16., a Köln 17. a Bundesliga-tabellán.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
12 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
20 órája

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik