Bundesliga: Gulácsiék edzője szerint rossz ötlet az európai szuperliga

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.16. 10:01
null
Julian Nagelsmann (b) nem hisz az európai szurperligában (Fotó: AFP)
Julian Nagelsmann, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig vezetőedzője arra figyelmeztet, hogy könnyen túltelítetté válhat a futballpiac.


A 32 éves szakember szerint egy esetleges európai szuperliga bevezetése nem tenne jót a labdarúgásnak és ezzel együtt a szurkolóknak sem.

„Ez a sportág tömegeket mozgat meg, milliók nézik vagy űzik maguk is. Ha azonban kétnaponta mérkőzés lenne, megszűnne a varázs. Koncertre sem megyünk minden másnap" – fogalmazott a fiatal szakember a DPA német hírügynökségnek nyilatkozva.

Hangsúlyozta: a futballnak különlegesnek kell maradnia, ha eltúlozzák, akkor a spirál éppen az ellenkező irányban fog forogni".

Nagelsmann szerint észszerű, hogy a labdarúgás több figyelmet kap, mint a többi sportág.

Sok ember él belőle. És ha ebből a szempontból nézzük, teljesen indokolt a népszerűsége" – mondta, hozzátéve ugyanakkor: kissé komikusnak találja, hogy a kevésbé népszerű sportágak világbajnokságai manapság már szinte el sem jutnak az emberekhez.

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
10 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
12 órája

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik