Hertha: vb-bronzérmes belga védőt igazolt a klub – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.20. 07:45
null
Dedryck Boyata (középen) a Hertha első nyári szerzeménye (Fotó: AFP)
A Bundesligában szereplő Hertha labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását Dedryck Boyata.

 

A 28 esztendős, 16-szoros belga válogatott védő érkezését a berlini klub a hivatalos honlapján jelentette be.


A védelem közepén és szélén is bevethető Dedryck Boyata eddig a Celtic játékosa volt, amelynél alapembernek számított, ám súlyos térdsérülése miatt a jelenlegi idény második felében nem léphetett pályára – Boyata szerződése május 31-én lejár a skót csapatnál, így a nyáron ingyen csatlakozik a Herthához.

A németek nem árulták el, meddig írt alá a védő, ennek kapcsán annyit írnak, „hosszú távú megállapodás” született. A belga futballista a Dárdai Páltól megváló Hertha első nyári szerzeménye.

Boyata – akinek értékét a transfermarkt.de német piaci portál 2 millió euróra becsüli – korábban megfordult többek között a Manchester Citynél is.

Legfrissebb hírek

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
14 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
16 órája

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51
Ezek is érdekelhetik