Bundesliga: Mourinho számára „érdekes” a német bajnokság

Vágólapra másolva!
2019.04.10. 13:03
José Mourinho szerint a Bayern München a nemzetközi labdarúgás egyik „óriása”, a portugál sztáredző ugyanakkor csodálja a Borussia Dortmundnál zajló szakmai munkát is.

A jelenleg csapat nélküli 56 éves szakember a Sport Bild című német napilap szerdai számában elismerően nyilatkozott Niko Kovacról, a Bundesligában címvédő és listavezető bajor együttes vezetőedzőjéről, akit már első találkozásukkor megkedvelt: „Úgy éreztem, hogy sok mindenben azonosan gondolkodunk és kölcsönös tisztelettel viszonyulunk egymáshoz.”„Úgy éreztem, hogy sok mindenben azonosan gondolkodunk és kölcsönös tisztelettel viszonyulunk egymáshoz.”

Mourinho hozzátette, „őszintén reméli”, hogy Kovac megtarthatja majd a müncheni vezetőedzői posztot, mert „nagyon keményen dolgozott azért, hogy erre a szintre eljusson”.

A portugál tréner ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Borussia Dortmund szakmai munkáját is csodálja.

„És azt is, hogy versenybe szállnak egy ilyen óriással, mint a Bayern München” – fogalmazott.

Mourinho a német labdarúgó-bajnokságot a középcsapatok kiegyensúlyozott küzdelme miatt nagyra becsüli: „Telt házas stadionok, kiváló szervezés, nagyon jó taktikai húzások a legtöbb csapatnál – meglehetősen érdekesnek találom a Bundesligát.”

José Mourinho az FC Portóval aratott 2004-es Bajnokok Ligája-győzelem után dolgozott a Chelsea-nél, az Internazionalénál – amellyel szintén BL-t nyert – és a Real Madridnál is, ebben az időszakban húsz trófeát nyert. Legutóbb a Manchester Unitedet irányította, onnan decemberben menesztették.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
9 órája

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 15:35

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37
Ezek is érdekelhetik