Hertha: Klinsmann szerint fényes karrier vár kapus fiára

Vágólapra másolva!
2019.01.16. 11:47
A korábbi német szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann szerint fia, Jonathan fényes karrier előtt áll futballkapusként.

„Akár már a következő szezonban első számú kapus lehet a Bundesliga első vagy másodosztályában – mondta az 54 éves szakember a Sport Bildnek. – Jonathan nagy küzdő és jó versenyző: minél nagyobb a kihívás, annál szórakoztatóbb számára a feladat.”„Akár már a következő szezonban első számú kapus lehet a Bundesliga első vagy másodosztályában – mondta az 54 éves szakember a Sport Bildnek. – Jonathan nagy küzdő és jó versenyző: minél nagyobb a kihívás, annál szórakoztatóbb számára a feladat.”

A 21 éves kapus jelenleg a Dárdai Pál irányította Hertha BSC-vel áll szerződésben. Az első csapatban eddig egyszer, az előző idényben, egy Európa-liga-mérkőzésen lépett pályára, különben a klub negyedosztályú együttesében szerepel. A megállapodása a nyáron lejár Berlinben.

Jonathan Klinsmannt novemberben behívták az amerikai válogatott keretébe.

Legfrissebb hírek

Gulácsi mindent védett Brémában, de a Lipcse nem lehet boldog a döntetlennel

Német labdarúgás
1 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
9 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
20 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
22 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
22 órája

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
23 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 14:22

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07
Ezek is érdekelhetik