
Manuel Akanji sérülése nem jött jól a Dortmundnak (Fotó: AFP)
Német sajtóhírek szerint a Borussia Dortmundban futballozó Manuel Akanji akár az idény hátralévő részét is kihagyhatja sérülés miatt.
A 23 éves svájci védő decemberben, a Fortuna Düsseldorf elleni 2–1-re elveszített bajnokin szenvedett ágyéksérülést. A Bild úgy tudja, lehetséges, hogy Akanjit meg kell műteni, a legrosszabb esetben az is előfordulhat, hogy Lucien Favre ebben az idényben már nem számíthat a játékosra.
„Manuelnek továbbra is problémái vannak. Nem utazik velünk az edzőtáborba, Svájcban és Németországban is kivizsgálják még” – mondta Michael Zorc, a Dortmund sportigazgatója.
Amennyiben súlyosnak bizonyul Akanji sérülése, úgy a dortmundiak a Boca Juniors védőjével, a 19 éves Leonardo Balerdivel bővíthetik a keretüket a Bild szerint – érte körülbelül 12 millió eurót kellene fizetnie a német klubnak.
Legfrissebb hírek

Geoff Hurst: Szégyen, amit Bellinghamék apja csinált
Angol labdarúgás
2025.10.13. 17:10
Ezek is érdekelhetik