Német Kupa: A vereséggel is együtt kell tudni élni – Heynckes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 10:58
null
Az előd és az utód (Fotó: AFP)
Jupp Heynckes a szombaton elvesztett kupadöntő után végleg búcsút intett a Bayern Münchennek. A 73 éves vezetőedző szerint csapata elkerülhető vereséget szenvedett, és így jár az, aki nem használja ki a helyzeteit. Niko Kovac egyik szeme sír, a másik nevet – szerinte nem érdemtelenül nyert az Eintracht Frankfurt.

„Amikor veszít az ember, ne a bírókkal foglalkozzon. Gratulálok az Eintrachtnak a kupagyőzelemhez. Hibáztunk, azzal lett 1–0, aztán pechünk is volt Robert Lewandowski kapufájánál. Az ellenfél a saját játékát játszotta, agresszív és erős volt, emiatt pedig el kell fogadunk a végeredményt. A Frankfurt nagyon meg akarta nyerni ezt a meccset. Ez egy elkerülhető vereség volt. Ha nem használjuk ki a helyzeteinket, ne csodálkozzunk, ha elveszítünk egy döntőt. A sportban olykor nyer az ember, olykor pedig meg kell próbálnia a vereséggel is együtt élni, mi pedig erre is képesek vagyunk” – búcsúzott a bajor klubtól Jupp Heynckes.

„Az első félidőben – még akkor is, ha voltak lehetőségeink – nem játszottunk jól. Aztán egy hiba után megszerezte a vezetést az ellenfél. A Frankfurt azt játszotta, amit várni lehetett. Megvoltak nekünk is a helyzeteink, az Eintracht pedig két gólt szerzett három-négy helyzetből” – így Thomas Müller.

„Boldog vagyok és nagyon örülök a győzelemnek. Együtt minden sikerülhet, ezt bizonyítottuk be. Egy éve kikaptunk, idén viszont megcsináltuk. Nem érdemtelenül nyertük meg a kupát. Az egyik szemem nevet, a másik sír, hogy távozom a klubtól” – mondta Niko Kovac, a Frankfurt jelenlegi, a Bayern jövendőbeli vezetőedzője.

„Az embersége a legnagyobb erénye. Visszahozta a jókedvet és az összetartást a csapatba”Jérome Boateng Heynckesről

„Búcsúzóul mindannyian meg szerettük volna nyerni neki a trófeát. Ő a legnagyobb edző, akit Németország valaha látott” Sven Ulreich.

„Már nem 45 vagy 50 éves vagyok. 73 évesen nem tudhatja az ember, mennyi van még hátra. A következő héttől ismét a magánéletemre koncentrálok” – zárta mondandóját a leköszönő tréner.

NÉMET KUPA
DÖNTŐ
Bayern München–Eintracht Frankfurt 1–3
(Lewandowski 53., ill. Rebic 11., 82., Gacsinovics 96.)

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
11 órája

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2025.08.24. 10:43
Ezek is érdekelhetik