Bundesliga: kettős győzelemmel marad az élvonalban a Wolfsburg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 22:23
null
A Wolfsburg kettős győzelemmel vívta ki a Bundesligában maradás jogát (Fotó: AFP)
A Wolfsburg labdarúgócsapata idegenben 1–0-ra nyert a másodosztályú Holstein Kiel ellen a Bundesliga osztályozójának második mérkőzésén, így kettős győzelemmel harcolta ki a német élvonalban maradást.

A Kiel kezdte aktívabban az összecsapást, ez persze nem túl meglepő, elvégre az odavágón kétgólos hátrányba (3–1) került – a hazaiak nagy mezőnyfölényt alakítottak ki az első félidőben, igaz, ez lehetőségek számában nem mutatkozott meg, csak labdabirtoklásban.

A 17. percben betalált a Wolfsburg, ám Yunus Malli gólját a játékvezető a videós visszanézés után les címén nem adta meg, Divock Origi ugyanis a lövés pillanatában lesen állt, mindezt a kapus előtt tette, amivel igencsak zavarta ellenfelét.

Gól nélküli első játékrész után tovább próbálkozott a Kiel, ám a vendégek védelme nem remegett meg, sőt, a 75. percben egy semmiből érkező góllal pontot is tett a párharc végére: Robin Knoche merészkedett fel a szögletnél a hazaiak kapuja elé, majd fejjel, nyolc méterről a kapu jobb oldalába bólintott.


A hajrában egy szöglet után gólt szereztek a hazaiak, ám kezezés miatt, visszanézés után nem adták meg a találatot. A Wolfsburg 1–0-ra megnyerte az összecsapást, s kettős győzelemmel harcolta ki az élvonalban való maradás jogát.

NÉMETORSZÁG, OSZTÁLYOZÓ A BUNDESLIGA-TAGSÁGÉRT
VISSZAVÁGÓ
Holstein Kiel (II.)–Wolfsburg (I.) 0–1
(Knoche 75.)
A párharcot a Wolfsburg nyerte 4–1-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
Tegnap, 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36
Ezek is érdekelhetik