RB Leipzig: PSG? Lőw Zsolt reagált a Bild hírére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.10. 17:43
null
Lőw Zsolt nem cáfolta, de nem is erősítette meg a Bild értesülését
Korábban beszámoltunk róla, a Bild szinte biztosra veszi, hogy Thomas Tuchel a PSG vezetőedzője lesz a következő szezontól, és állítólag Lőw Zsoltot szeretné maga mellé segédedzőnek. A magyar szakember készséggel, ugyanakkor – érthetően – szűkszavúan reagált a Nemzeti Sport megkeresésére.

 

„Jelen pillanatban csak az biztos, hogy kétezer-tizenkilenc nyaráig szerződés köt az RB Leipzighez. Ha esetleg a következő hetekben bármi változás lesz ezen a téren, azt természetesen jelezzük. Most azonban teljes mértékben a következő mérkőzésekre koncentrálok, hiszen nagyon fontos feladataink vannak még mind a bajnokságban, mind az Európa-ligában.”

Lőw Zsolt korábban dolgozott már Tuchel irányítása alatt: 2009 és 2011 között játszott a Mainznál – habár a második szezonjában nem lépett pályára –, a most 44 esztendős vezetőedző pedig 2009-től 2014-ig állt a csapat élén.

A 39. életévét április végén betöltő magyar szakember 2015 óta az RB Leipzig segédedzője, míg előtte az osztrák Red Bull Salzburgnál és a Lieferingnél tevékenykedett.

A 25-szörös válogatott Lőw jól ismeri a német filozófiát, hiszen játékosként 2002 óta szerepelt az országban. A másodosztályban 100-szor, az élvonalban 47-szer lépett pályára.

Az ügyben megszólalt Ralf Rangnick, a Leipzig sportigazgatója, aki úgy kommentált a dpa-nak, hogy Lőwnek 2019-ig érvényes megállapodása van, és fontos szerepet tölt be az edzői stábban.

Legfrissebb hírek

Hakimi duplájával könnyedén nyert a PSG, idegenben kapott ki a Marseille

Francia labdarúgás
7 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
12 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
2025.10.23. 15:34

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28
Ezek is érdekelhetik