Bundesliga: 49 napig tartott – repült a Hamburg edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.12. 15:23
A kiesőhelyen álló Hamburger SV futballklub menesztette Bernd Hollerbach vezetőedzőt.

Az egyesület vezetősége két nappal azután jelentette be döntését, hogy a gárda 6–0-ra kikapott a címvédő és listavezető Bayern München vendégeként. Az idény végéig Christian Titz utánpótlástréner irányítja a csapatot.6–0-ra kikapott a címvédő és listavezető Bayern München vendégeként. Az idény végéig Christian Titz utánpótlástréner irányítja a csapatot.

Hollerbach mindössze 49 nappal ezelőtt váltotta a kispadon Markus Gisdolt, vezetésével a HSV hét mérkőzésen egyszer sem nyert, és mindössze három pontot gyűjtött. A 13 bajnoki óta nyeretlen kikötővárosiak 26 forduló után 18 ponttal utolsó előttiek a Bundesliga tabelláján, és hét pontra vannak a osztályozót érő pozíciótól.

A Hamburg az egyetlen klub Németországban, amely 1919-es alapítása óta mindig az élvonalban szerepelt. Egyben a hatszoros bajnok HSV az egyedüli a 16 alapító közül, amely a Bundesliga 1963-as indulása óta sosem esett ki.

NÉMET BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
Bayern München–Hamburg 6–0
(Ribéry 8., 81., Lewandowski 12., 19., 90. – a harmadikat 11-esből, Robben 55.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 26 21 3 2 65–18 +47 66
2. Schalke 04
26 13 7 6 40–30 +10 46
3. Borussia Dortmund 26 12 9 5 53–33 +20 45
4. Bayer Leverkusen 26 12 8 6 47–33 +14 44
5. Eintracht Frankfurt 26 12 6 8 35–30 +5 42
6. RB Leipzig 26 11 7 8 38–34 +4 40
7. Hoffenheim 26 10 8 8 43–38 +5 38
8. Augsburg 26 9 8 9 36–33 +3 35
9. Mönchengladbach 26 10 5 11 33–39 –6 35
10. VfB Stuttgart 26 10 4 12 23–29 –6 34
11. Hertha 26 7 11 8 30–31 –1 32
12. Hannover 26 8 8 10 33–38 –5 32
13. Freiburg 26 6 12 8 25–42 –17 30
14. Werder Bremen 25 6 9 10 24–30 –6 27
15. Wolfsburg 26 4 13 9 28–36 –8 25
16. Mainz 26 6 7 13 29–43 –14 25
17. Hamburg 26 4 6 16 18–41 –23 18
18. 1. FC Köln 25 4 5 16 24–46 –22 17
Legfrissebb hírek

A Gladbach ellen is nyert, és megünnepelte a bajnoki címet a Bayern München

Német labdarúgás
23 perce

Gulácsi mindent védett Brémában, de a Lipcse nem lehet boldog a döntetlennel

Német labdarúgás
3 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
11 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
22 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
23 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
Tegnap, 20:38

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
Tegnap, 19:49

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 14:22
Ezek is érdekelhetik