Németország: nem Bernd Storck lett a befutó a Bochumnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 12:21
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2.) szereplő VfL Bochum Robin Duttot nevezte ki új vezetőedzőjének.

A Bochum szerdán jelentette be Jens Rasiejewski vezetőedző és Christian Hochstätter sportigazgató távozását, és mint ismert, a 22 fordulót követően a 14. – bennmaradó – helyen álló együttessel korábban a volt magyar szövetségi kapitányt, Bernd Storckot is szóba hozták.

Az 55 éves szakember annak idején éppen ennél a klubnál kezdte profi játékos-pályafutását, 1981 és 1983 között 29 tétmérkőzésen szerepelt, és két gólt szerzett.

Storck októberben mondott le a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztéről – a szakembert azóta szóba hozták a Borussia Dortmunddal, az 1. FC Kölnnel, valamint az üzbég nemzeti csapattal is. a volt magyar szövetségi kapitányt, Bernd Storckot is szóba hozták.

Az 55 éves szakember annak idején éppen ennél a klubnál kezdte profi játékos-pályafutását, 1981 és 1983 között 29 tétmérkőzésen szerepelt, és két gólt szerzett.

Storck októberben mondott le a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztéről – a szakembert azóta szóba hozták a Borussia Dortmunddal, az 1. FC Kölnnel, valamint az üzbég nemzeti csapattal is.

Legfrissebb hírek

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

Bekő Balázs: Nem félek a kihívásoktól!

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:03

Hiába a korábbi megegyezés, elköszönt a belga klub Bernd Storcktól

Minden más foci
2025.06.20. 21:35

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.19. 09:20

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
2025.06.19. 08:36

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 18:23

Megvan Dárdai Bence csapatának új edzője

Német labdarúgás
2025.06.12. 12:44
Ezek is érdekelhetik