BVB: pazar hangulat helyett néma csend – szurkolói bojkott?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.26. 16:53
Több Bundesliga-csapat szurkolótábora tüntetett már a hétfői bajnokik bevezetése ellen, és német sajtóhírek szerint ezt ma megteszik a Borussia Dortmund fanatikusai is, amikor a gárda az Augsburgot fogadja a 24. forduló záró mérkőzésén.

Egybehangzó sajtóhírek szerint a Borussia Dortmund több szurkolói csoportja is megegyezett abban, hogy távol marad a Signal Iduna Parktól hétfő este, amikor a csapat az Augsburgot fogadja. Mindez azzal járhat, hogy a Südtribünén mintegy 24500 hely üresen maradhat, a drukkerek inkább televízión nézik a mérkőzést, ezzel tiltakozva a hétfői meccsidőpont ellen.

Hans-Joachim Watzke, a BVB vezérigazgatója megértését fejezte ki a szurkolói viselkedéssel kapcsolatban, és az Abendzeitungnak elmondta: „a ligának felül kell vizsgálnia a hétfői találkozókat, hogy maradjon-e a rendszer vagy sem".

Peter Stöger, a Borussia Dortmund vezetőedzője jelen helyzetben annyira nem bánja, hogy csapata hétfőn játszik a Bundesligában. „Örülök, hogy nem kellett vasárnap pályára lépnünk, így hosszabb regenerációra volt lehetőségünk" – utalt a tréner az Atalanta elleni csütörtöki, idegenbeli Európa-liga-találkozóra (1–1).

NÉMET BUNDESLIGA
24. FORDULÓ
20.30: Borussia Dortmund–Augsburg (Tv: Eurosport2)

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
5 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
14 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik