Bundesliga: Kalou duplájával otthon nyert a Hertha

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.13. 22:27
null
Salomon Kalou kettőt vágott kedvenc Bundesliga-ellenfelének, a Hannovernek (Fotó: AFP)
Kizárólag hazai győzelmek születtek a Bundesliga 16. fordulójának szerdai játéknapján, amelyen az éllovas Bayern München egyetlen góllal győzte le az utolsó Kölnt. Fontos győzelmet aratott Dárdai Pál Herthája, a Schalke és a Leverkusen pedig visszaelőzte a kora este nyerő Hoffenheimet.

Amennyire egyértelműnek tűnik egy bajnoki éllovas és egy sereghajtó összecsapása papíron, annyira nehezen tud alakulni egy ilyen mérkőzés a bajnoki aspiráns számára. A Bayern megtapasztalhatta, milyen nyögvenyelős lehet egy ilyen találkozó, a Köln ugyanis jól megszervezte a védekezését. Hiába volt 84:16-os a labdabirtoklási arány az első félidőben, gól nem született.

A fordulás után Robert Lewandowski szezonbeli 15. góljával vezetést szerzett a Bayern, és miután a végén kivédekezte a Köln támadását, megszerezte a három pontot. A Bayern 2013 után ismét veretlenül zárt egy naptári évet hazai pályán – 16 bajnokiból 13-at megnyert, háromszor ikszelt.

Salomon Kalounak a Hannover a kedvenc ellenfele a Bundesligában, amit most is megmutatott: kétszer talált be. A Hannover jól tartotta magát, Ihlas Bebou szépítése után bízhatott a pontszerzésben, de Jordan Torunarigha közeli találata Dárdai Pál Herthája javára döntött.

A második helyre a Schalke jött fel, miután kihasználta a Lepizig pontvesztését. Lehetett volna simább is a meccs, de az Augsburg 2–0-ról egyenlített – a hazaiak válasza azonban négy perccel később eldöntötte a meccset.

LEWANDOWSKI GÓLJA

A HERTHA–HANNOVER GÓLJAI

BUNDESLIGA, 16. FORDULÓ
Szerdai mérkőzések
Bayern München–1. FC Köln 1–0
(Lewandowski 60.)
Hertha BSC–Hannover 3–1 (S. Kalou 18., 45., Torunarigha 83., ill. Bebou 65.)
Schalke–Augsburg 3–2 (Di Santo 44., Burgstaller 47., Caligiuri 83. – 11-esből, ill. Caiuby 64., Gregoritsch 79. – 11-esből)
Bayer Leverkusen–Werder Bremen 1–0 (Alario 11.)

KORÁBBAN
Hoffenheim–VfB Stuttgart 1–0
(Uth 81.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 16 12 2 2 36–11 +25 38
2. Schalke 16 8 5 3 26–19 +7 29
3. RB Leipzig 16 8 4 4 25–22 +3 28
4. Bayer Leverkusen 16 7 6 3 30–19 +11 27
5. Hoffenheim 16 7 5 4 26–20 +6 26
6. Borussia Dortmund 16 7 4 5 37–23 +14 25
7. Eintracht Frankfurt 16 7 4 5 18–16 +2 25
8. Mönchengladbach 16 7 4 5 24–27 –3 25
9. Augsburg 16 6 5 5 24–20 +4 23
10. Hannover 16 6 4 6 20–22 –2 22
11. Hertha 16 5 6 5 23–23 0 21
12. Wolfsburg 16 3 10 3 21–20 +1 19
13. Freiburg 16 4 6 6 14–28 –14 18
14. VfB Stuttgart 16 5 2 9 13–20 –7 17
15. Mainz 16 4 4 8 17–26 –9 16
16. Hamburg 16 4 3 9 14–22 –8 15
17. Werder Bremen 16 3 5 8 11–18 –7 14
18. 1. FC Köln 16 3 13 9–32 –23 3
Legfrissebb hírek

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
Tegnap, 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

Az Arsenal szemet vetett a Bayern München szélsőjére

Angol labdarúgás
2025.03.13. 13:27

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik