Hertha: nem a döntetlen az érdekes, hanem hogy ki ellen!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.06. 20:51
null
Davie Selke először lépett pályára a Hertha színeiben (Fotó: Twitter/Hertha Berlin)
Dárdai Pál együttese, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC 1–1-es döntetlent játszott a berlini rendőrség csapatával felkészülési mérkőzésen.

 

A Bundesligában hét forduló után 10. helyen álló, az Európa-ligát egy döntetlennel és egy vereséggel kezdő Hertha egyáltalán nem tartalékos összeállításban állt fel, hiszen többek között Maximilian Mittelstädt, Mitchell Weiser, Fabian Lustenberger, Niklas Stark és Alexander Esswein is kezdőként kapott lehetőséget, valamint bemutatkozott a nyáron klubrekordot jelentő 10 millió euróért szerződtetett Davie Selke, aki sérülése miatt tétmeccsen még nem léphetett pályára a kék-fehéreknél.

Az RB Leipzigtől megvásárolt csatár az első félidőben tizenegyest hibázott a berlini rendőrség csapata ellen, amely a szünet után megszerezte a vezetést. A Hertha a 72. percben Julius Kade révén egyenlített.

„A rendőrség emberei nagyon szervezetten játszottak, mindannyian jó állapotban voltak. Sajnálatos, hogy nem éltünk a lehetőségeinkkel” – értékelt a meccs után röviden Dárdai Pál vezetőedző.

A magyar szakvezető fia, ifj. Dárdai Pál (vagy ahogy klubja és a német sajtó hívja: Palkó) nem játszott a találkozón.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
18 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
19 órája

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09
Ezek is érdekelhetik