Hertha: Az ellenfél átgázolt rajtunk, ez többet nem történhet meg – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.17. 09:42
null
Dárdai Pál csapata nem kezdte jól a szezont (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője a hétvégi vereségről és a következő feladatokról beszélt a Bildnek.

 

Mint ismert, a berliniek hazai pályán kaptak ki 2–0-ra a Schalkétól a Bundesliga előző fordulójában. Bár azt Dárdai Pál is elismerte, hogy a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot, a gelsenkircheniek ellen mutatott játékhoz hasonlót többé nem szeretne látni a magyar a szakember.

„Az ellenfél átgázolt rajtunk, ez többet nem történhet meg” – mondta Dárdai.

A Hertha edzője hozzátette, hogy a csütörtöki, Zorja Luhanszk elleni El-meccsen már jó eséllyel Vedad Ibisevic is játszhat, ellenben a Schalke ellen megsérült Vladimír Daridára legalább két hét kihagyás vár.

„Túltettük magunkat a hétvégi vereségen, készen állunk a folytatásra. Szeretnénk nyerni a Zorja ellen, továbbjutni a Német Kupában (Köln), valamint legalább négy pontot szerezni a következő két bajnokin (Freiburg, Hamburg). Nagy céljaink vannak, de megbirkózunk velük.”

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

A-CSOPORT
17.00:
Asztana–Maccabi Tel-Aviv (Tv: Digi Sport1)
21.05: Villarreal–Slavia Praha
B-CSOPORT
21.05:
Dinamo Kijev–Young Boys (Tv: Digi Sport3)
21.05: Skënderbeu–Partizan Beograd
C-CSOPORT
21.05:
Hoffenheim–Istanbul Basaksehir
21.05: Sporting Braga–Ludogorec
D-CSOPORT
21.05:
Austria Wien–HNK Rijeka
21.05: Milan–AEK Athén (Tv: Digi Sport1)
E-CSOPORT
21.05:
Atalanta–Apollon Limassol
21.05: Everton–Lyon (Tv: Digi Sport2)
F-CSOPORT
21.05:
Zlín–FC Köbenhavn
21.05: Sheriff Tiraspol–Lokomotiv Moszkva
G-CSOPORT
19.00: Hapoel Beer-Seva–FCSB (Tv: Digi Sport3)
19.00: Lugano–Viktoria Plzen
H-CSOPORT
19.00:
Crvena zvezda–Arsenal (Tv: RTL II)
19.00: BATE Boriszov–1. FC Köln
I-CSOPORT
19.00:
Marseille–Vitória Guimaraes
19.00: Konyaspor– Red Bull Salzburg
J-CSOPORT
19.00:
Zorja Luhanszk–Hertha BSC (Tv: Digi Sport2)
19.00: Östersund–Athletic Bilbao
K-CSOPORT
19.00:
Nice–Lazio (Tv: Digi Sport1)
19.00: Zulte Waregem–Vitesse
L-CSOPORT
19.00:
Vardar Szkopje–Real Sociedad
19.00: Zenit–Rosenborg

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50
Ezek is érdekelhetik