Carlo Ancelotti az alfahímek áldozatává vált a Bayernnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 18:48
null
Rummenigge, Hoeness és Ancelotti néhány napja még egy asztalnál söröztek az Oktoberfesten (Fotó: AFP)
Németországban megoszlanak a vélemények Carlo Ancelotti menesztéséről. Akadnak olyanok, akik szerint saját magának kereste a bajt azzal, hogy nem találta meg a közös hangot a legjobb játékosaival, akik közül többet a lelátóra vagy a kispadra „száműzött”. Mások szerint taktikailag és az edzések tekintetében is rosszabb volt elődeinél. Akadnak azonban olyan markáns vélemények, amelyek szerint a klub élén álló alfahímek áldozatává vált.

Ha pályafutása első, Regginánál töltött edzői próbálkozását nem számítjuk, akkor Carlo Ancelotti most töltötte a legrövidebb időt aktuális klubja kispadján. Ugyanakkor ellentmondásos a müncheni megítélése, hiszen tavaly bajnoki címet ünnepelhetett a Bayernnel, meccsenként átlagosan 2.28 pontot szerzett a német csapattal, és mérkőzéseinek a hetven százalékát megnyerte – ezek edzői karrierjének második legjobb mutatói (ennél jobban csak a Real Madridnál teljesített). Akkor hol a hiba?

A Bundesliga.com is azt írta, normális helyzetben egy vereség nem kerülhetne egy Bayern-edző állásába, főleg nem a szezon elején, amikor még annyi idő van a javításra. A csapat hat forduló után a Bundesliga 3. helyén áll, csupán hárompontnyira van az első helytől – 2010–2011-ben ilyen helyzetben volt Jürgen Klopp is az évad ezen szakaszában, mégis aranyéremre vezette a Dortmundot.

A Bayern tartotta magát a hagyományhoz, miszerint az Oktoberfest idején nem szenved vereséget a bajnokságban, igaz a Wolfsburg elleni 2–2-es döntetlenre sem lehet büszke, hiszen 2011 februárja óta először veszített pontot kétgólos előnyről.

Csak négyet nem menesztettek
Carlo Ancelotti volt a Bayern München történetének 18. edzője a Bundesliga-éra kezdete (1963) óta – többen többször is ültek a kispadon –, és a Welt összeállításában rámutatott, hogy csupán négy olyan szakember dolgozott a klubnál, akit egyszer sem menesztettek. Zlatko Cajkovski 1963 és 1968 között KEK-et és két német kupát nyert, lejáró szerződését végül nem hosszabbították meg. Giovanni Trapattoni 1994–1995-ben, majd 1996–1998-ban három szezont is kitöltött, utóbbi időszakában nyert egy bajnokságot, egy kupát és egy ligakupát. Franz Beckenbauer kétszer beugróként segített: 1994-ben bajnok, 1996-ban UEFA-kupa-győztes lett a csapattal. Legutóbb Pep Guardiola tölthette ki az idejét: ő 2013 és 2016 között három bajnokságot, két kupát, egy európai Szuperkupát és egy klubvébét nyert.

VISSZA A GUARDIOLAI ALAPOKHOZ

Ugyanakkor a szakportál elemzése is elismerte, hogy Ancelotti menesztése a levegőben lógott, noha ez a fajta elhamarkodott, kapkodó lépés nem volt jellemző a klubra. De az olasz szakember sohasem tudta magát elfogadtatni a játékosokkal és a szurkolókkal, a taktikai elképzelését sem tudta megvalósítani úgy, ahogy szerette volna.

Az általa favorizált 4–3–3-as rendszer nem feküdt az együttesnek, de Ancelotti javára legyen mondva, hogy képes volt belátni ezt. Igaz ehhez kellett tavaly novemberben egy rosztovi 3–2-es BL-vereség, amelyet követően úgy döntött, visszaáll az elődje, Pep Guardiola által favorizált 4–2–3–1-es stratégiára.

A Bayern onnan egy 21 mérkőzéses veretlenségi sorozatot csinált (a 19 győzelem mellett két 1–1-es döntetlent játszott csupán), ezzel megalapozta a bajnoki címvédését.

Hogy a BL-ben nem sikerült a bravúr, azt a szurkolók nehezen bocsátották meg, pedig az Arsenalt összesítésben 10–2-vel verték a bajorok, és a nyolc között hosszabbításra kényszerítették a Real Madridot.

AZ ÁGYBAN LÉVŐ ELLENSÉG A LEGVESZÉLYESEBB

Amit viszont joggal vetnek Ancelotti szemére, hogy képtelen volt megtalálni Thomas Müller helyét, és nem ápolt jó kapcsolatot a legnagyobb sztárokkal. Ez pedig – Philipp Lahm és Xabi Alonso nyári visszavonulása után – megrendítette a csapatot.

„Öt játékos is Ancelotti ellen volt, ez lehetetlen helyzet. Edzőként nem lehet ilyen. Az életemben egy dolgot megtanultam: az ágyban lévő ellenség a legveszélyesebb. Ezért kellett cselekednünk” – nyilatkozta Uli Hoeness, utalva arra, hogy a szezon során Robert Lewandowski, Thomas Müller és Arjen Robben is elégedetlenkedett már.

„Nagyon nehéz olyan új felállásban futballoznunk, amelyben korábban egy-két alkalommal tudtunk csak. Voltak gyengébb periódusaink, taktikai gondjaink, sok minden nem működött a védekezésben és a támadásban” – nyilatkozta a PSG elleni 3–0-s kudarc után Lewandowski.

HATALMI HARCOK ÁLDOZATA?

De valóban csak Ancelotti hibája mindez? Az olasz szakember váratlan helyről kapott támogatót, a Bayern egykori középpályása, Stefan Effenberg ugyanis nem ért egyet az elbocsátásával, és mindenekelőtt Uli Hoenesst, a Bayern München elnökét, illetve Karl-Heinz Rummeniggét, a Bayernt működtető gazdasági társaság vezérigazgatóját bírálta.

ancelotti
ancelotti

„A Bayern nem az a klub, amely a szezon elején kirúgja az edzőjét. Ez nem Bayern-szerű lépés volt, és a kialakult helyzetért Hoeness és Rummenigge a felelős. Meg vagyok győződve arról, hogy Ancelotti a tapasztalatának köszönhetően menedzselni tudta volna ezt a nehéz helyzetet” – nyilatkozta Effenberg.

A Welt.de portál írásában hasonlót pedzegetett, elismerte ugyan, hogy a megrendült bizalom miatt Ancelotti menesztése volt a helyes döntés, hiszen az olasz edző hibákat követett el, és nem tudta kézben tartani a csapatot. Ugyanakkor tekinthető a klub két alfahímje, Rummenigge és Hoeness hatalmi harca áldozatának is.

A két vezető abban reménykedett, hogy Guardiola után Ancelotti is hozza majd a megszokott formát, és a szezon legfontosabb szakaszára csúcsformába lendítve a Bayernt, megnyer minden megnyerhetőt. Ancelottit tavaly nyáron még Rummenigge hozta a klubhoz, de az adócsalás miatt börtönbüntetését töltő Hoenesst a februári kiszabadulása után novemberben ismét a klub elnökévé választották.

Visszatérését követően egyre gyakrabban vitába keveredett Rummeniggével, és ez a harc azt eredményezte, hogy Ancelotti magára maradt. Illetve nem teljesen: mellé tették Willy Sagnolt asszisztensnek (és egyben megfigyelőnek), míg a sportigazgató Hasan Salihamidzic lett – ezeket a változásokat Ancelotti meglehetősen hűvösen kommentálta.

HOGYAN TOVÁBB?

Hoeness a menesztést követően azt mondta, nem kapkodnak, hiszen október elején válogatott szünet következik. Vasárnap, Berlinben Sagnol irányítja a csapatot a Hertha ellen, majd következik két hét szünet, ezalatt szeretnék megtalálni az ideális megoldást.

Márpedig ez nem lesz könnyű feladat. Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a Bayern nagyon közel állt ahhoz, hogy megállapodjon a Hoffenheim fiatal edzőjével, Julian Nagelsmannal a jövő nyári szerződésről. Ehhez néhány héttel ezelőtt a szakember is hozzájárult egy nyilatkozattal, amelyben elismerte, a Bayern mindig is komoly szerepet játszott az álmaiban, és hamarosan elkészül a müncheni házuk, ahová családostól odaköltözik.

Amennyiben ez a jövőbeli terv, úgy a Bayernnél ideiglenes megoldás kell, komoly szakember háromnegyed szezonra nem lesz könnyű találni. Állítólag Thomas Tuchel vállalná a munkát, de csak akkor, ha hároméves szerződést köt vele a klub.

A Spiegel kettejük mellett még három lehetőséget vázolt fel, de eléggé elképzelhetetlennek tűnik, hogy Diego Simeone otthagyja az Atlético Madridot, vagy Joachim Löw bevállalja a válogatott mellé a Bayernt. Luis Enrique ugyan csapat nélkül van, de róla még a lap is azt írta, Lionel Messi nélkül eddig semmit sem ért el, egyetlen külföldi munkája (AS Roma) is csalódást okozott.

Legfrissebb hírek

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55
Ezek is érdekelhetik