Bayern: az elnök beszólt a Barcelonának Dembélé kapcsán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 11:34
Uli Hoeness, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München elnöke élesen bírálta a spanyol FC Barcelonát.

A 65 esztendős Hoeness a Borussia Dortmund körüli felfordulás kapcsán beszélt a Barcáról – mint ismert, a barcelonaiak Neymar elvesztése után Ousmane Dembélét, a Borussia Dortmund sztárját szerződtetnék. A fiatal francia támadó vélhetően azt kívánta jelezni, hogy a katalánokhoz igazolna, ezért indokolatlanul kihagyta a gárda egyik edzését. Ennek következtében a BVB fegyelmit indított a játékos ellen, akit a klub előbb megbüntetett, azóta pedig csak egyéni képzéseken vehet részt.kihagyta a gárda egyik edzését. Ennek következtében a BVB fegyelmit indított a játékos ellen, akit a klub előbb megbüntetett, azóta pedig csak egyéni képzéseken vehet részt.

„Elképesztően buta dolognak tartom, hogy egy játékos nem jár a csapata edzéseire. Nem fizetnék a klub helyében. Ha ennek az egésznek a hátterében valóban a Barcelona áll, akkor nem tisztelem a katalán klubot, ebben az esetben megvan a gránátvörös-kékekről is a véleményem” – fejtette ki álláspontját Hoeness.

„Ha egy futballista elégedetlenkedik, csak az ostobák nem kezdenek vele semmit. Nekünk meg kell mutatnunk, ki az úr a háznál. Ha a Dortmund kap Dembéléért százhúsz-, százharminc- vagy százötven-millió eurót, akkor a csapat jár jól, nem a játékos. Olyan nincs, hogy a futballista határozza meg az árát. Nem lehet semmibe venni, ha valakinek érvényes megállapodása van egy együttessel.”

A Bild szerint Dembélé szerződésében nincs kivásárlási ár, így csak a Dortmundon múlik, hogy eladja-e vagy sem.

Legfrissebb hírek

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
2025.07.08. 06:48

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36
Ezek is érdekelhetik