Bayern: Ancelotti segédje lett a klub BL-győztes ikonja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.09. 13:15
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München bejelentette, hogy Willy Sagnol lesz Carlo Ancelotti segédedzője.

Mint a klub közleményében áll, Willy Sagnol kétéves szerződést kötött a bajorokkal – a szakember Carlo Ancelotti mellett tevékenykedik majd mint segédedző.

A 40 éves, korábbi 58-szoros francia válogatott védő a Saint-Étienne és a Monaco után 2000-ben szerződött a Bayernhez, ahol kilenc szezon alatt 278 tétmérkőzésen (ebből 184 bajnokin) szerepelt. Ötször nyert bajnoki aranyérmet, négyszer Német Kupát és kétszer Ligakupát, illetve tagja volt a 2001-ben Bajnokok Ligája-győztes együttesnek is.

Edzőként 2013–2014-ben a francia U21-es válogatottat irányította, majd 2014 májusa és 2016 márciusa között a Bordeuax élén dolgozott.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
10 órája

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
13 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
20 órája

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.28. 15:46

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

Sem Neymar, sem Rodrygo – íme, Ancelotti első brazil kerete!

Minden más foci
2025.05.27. 10:26

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46
Ezek is érdekelhetik