Hertha: rekordösszegért távozik Dárdai alapembere – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 18:35
null
Úgy tűnik, Brooks hamarosan a Wolfsburg játékosa lesz (Fotó: AFP)
A Bild úgy tudja, hogy John Anthony Brooks a Herthától a VfL Wolfsburghoz igazol – a lap szerint a váltásra napokon belül sor kerülhet. A transzfer külön érdekessége, hogy a „farkasok” állítólag 17 millió eurót fizetnek a berlinieknek az amerikai válogatott játékosért, aki így a német fővárosi klub legdrágábban eladott futballistája lesz.

Valószínűleg Brooks és a Wolfsburg is kivárt, hogy mi lesz a VfL sorsa az osztályozó után. Nos, Andries Jonker csapata bennmaradt az élvonalban, így már a következő szezon keretén gondolkodhatnak a vezetők.

Brooks alapember volt Dárdai Pálnál a 2016–2017-es szezonban, a 24 éves berlini születésű, ám amerikai válogatott középhátvéd rendre a kezdőcsapatban kapott helyet – persze, amikor egészséges volt. Sérülés miatt néhány meccset ki kellett hagynia, de így is 24 találkozón lépett pályára a Bundesligában.

A 30-szoros válogatott játékos gyakorlatilag a Hertha saját nevelésű labdarúgója, 14 évesen csatlakozott az utánpótláshoz. Jelenlegi szerződése 2019-ig érvényes.

2014-ben Adrián Ramost 9.7 millióért adta el a Hertha a Dortmundnak, eddig ez a legmagasabb összeg, amennyit a berlini klub valaha kapott egy játékosért.

A német sajtóban többször is említésre került már, hogy Dárdai Pál tulajdonképpen „felárazta” játékosait a szezonban, akiknek piaci értékük egyértelműen emelkedett (persze nem mindenkié). A modern futballban nem elhanyagolható a üzleti érdekek figyelmen kívül hagyása.

Egyes becslések szerint a Hertha keretének értéke nagyjából 20 millió euróval emelkedett az idényben, míg a játékos-költségvetési keret 40-ről 47 millióra nőtt.

Mint ismert, a Hertha BSC az Európa-liga csoportkörébe jutott, mivel a Dortmund megnyerte a Német Kupát.

A BUNDESLIGA VÉGEREDMÉNYE
1. Bayern München 34 25 7 2 89–22 +67 82
2. RB Leipzig 34 20 7 7 66–39 +27 67
3. Borussia Dortmund 34 18 10 6 72–40 +32 64
4. Hoffenheim 34 16 14 4 64–37 +27 62
5. 1. FC Köln 34 12 13 9 51–42 +9 49
6. Hertha 34 15 4 15 43–47 –4 49
7. Freiburg 34 14 6 14 42–60 –18 48
8. Werder Bremen 34 13 6 15 61–64 –3 45
9. Mönchengladbach 34 12 9 13 45–49 –4 45
10. Schalke 34 11 10 13 45–40 +5 43
11. Eintracht Frankfurt 34 11 9 14 36–43 –7 42
12. Bayer Leverkusen 34 11 8 15 53–55 –2 41
13. Augsburg 34 9 11 14 35–51 –16 38
14. Hamburg 34 10 8 16 33–61 –28 38
15. Mainz 34 10 7 17 44–55 –11 37
16. Wolfsburg 34 10 7 17 34–52 –18 37
17. Ingolstadt 34 8 8 18 36–57 –21 32
18. Darmstadt 34 7 4 23 28–63 –35 25

 

Legfrissebb hírek

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
7 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
9 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:51

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 13:07

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04
Ezek is érdekelhetik