Dortmund: Aubameyang minden eddiginél közelebb új klubjához

Vágólapra másolva!
2017.05.04. 11:44
null
Aubameyang nyártól már a PSG stadionjában érkezhet a kapuk elé (Fotó: AFP)
A Bild értesülései szerint Pierre-Emerick Aubameyang, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának csatára személyesen tárgyalt Patrick Kluiverttel, az iránta kitartóan érdeklődő Paris Saint-Germain sportigazgatójával. A német lap úgy tudja, hogy a párizsiak 70 millió eurós üzlet keretein belül szereznék meg a gaboni klasszist.

 

Ismét felerősödtek azok a pletykák, melyek szerint Aubameyang a nyáron távozik Dortmundból. A Bild megbízható forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a 27 esztendős támadó közel áll a megállapodáshoz a francia klubbal. Amennyiben megszületik az egyezség a felek között, Aubameyang évente 14 millió eurót (átszámítva 4.3 milliárd forintot) kereshet Párizsban.

A mostani idényben 42 tétmérkőzésen 35 gólt szerző futballista februárban már utalt rá, hogy a szezon végeztével elhagyhatja a BVB-t.

„Nagyon jól érzem magam a Dortmundnál. Az itteni szurkolók csodálatosak, ez egy nagy klub. Mindazonáltal feltettem magamnak a kérdést: »Ha a karrieremben feljebb szeretnék lépni, nem kellene távoznom?«” – mondta sejtelmesen Aubameyang a Radio RMC-nek.

„Továbbra is a Real Madrid az álmom, ám kezd túl sok lenne az ezzel kapcsolatos pletyka. Fontos döntést kell meghoznom. Sokan például Angliában szeretnének engem látni” – tette hozzá.

A francia Le Parisien arról írt, hogy a Dortmund csatára valóban szerepel a PSG kívánságlistáján, ám a klub első számú kiszemeltje Alexis Sánchez, az Arsenal chilei kiválósága.

Aubameyang szerződése 2020-ig érvényes a BVB-nél, piaci ára a transfermarkt.de szerint 65 millió euró körül mozog.

Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
12 órája

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Holtfáradt Paris Saint-Germain vár a Tottenhamre az európai Szuperkupában

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 09:36

Donnarumma elbúcsúzott a szurkolóktól, távozik a Paris Saint-Germaintől

Francia labdarúgás
2025.08.12. 21:32
Ezek is érdekelhetik