Hertha: A Bundesligából és külföldről is kerestek – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.03. 09:06
null
Dárdai Pál elárulta, több helyről is megkeresték (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha vezetőedzője a Kickernek adott interjút. A magyar szakember beszélt a szezonbeli célkitűzésről, illetve elárulta, tavaly több helyről is megkeresték.

 

„Való igaz, a Bundesligából és külföldről is megkerestek (2016 novemberében a Wolfsburgot emlegették első számú kérőként – a szerk.), ám egyik ajánlatot sem hallgattam meg” – idézi Dárdai Pált a német lap.

A magyar tréner elmondta, ennek mi volt az oka.

„Berlinben élek régóta, ez nekem most egy álom. A Hertha számomra nem csupán egy munkáltató, annál sokkal több. A klub filozófiája nagyon tetszik, a városban pedig ismét pozitívan beszélnek a Hertháról. Számomra ezek nagyon fontos tényezők. Michael Preetz (a Hertha sportigazgatója – a szerk.) ismer engem, igazi kullancs tudok lenni, ráadásul egy kicsit őrült is… Hertha-őrült!”

Dárdai Pál értékelte a gárda eddigi teljesítményét, valamint beszélt a célokról – mint a szakember elmondta, változtak az elvárások, ám a feladat egyáltalán nem teljesíthetetlen.

„Ha megnézem a jelenlegi pozíciónkat a tabellán (ötödik – a szerk.), úgy vélem, a feltételek, amelyek számunkra adva vannak, ezt teszik lehetővé, plusz-mínusz három pontot. Valljuk be, néhány dolog még hiányzik, de ez természetes, tiszteletben kell tartani a realitást, nem szabad nevetséges elvárásokat támasztanunk. Ha a Hertha a nyolcadik helyen zárja a 2016–2017-es szezont, akkor sem tehet nekem senki szemrehányást.”

„Az előzetesen megcélzott 60 bajnoki ponthoz a még megszerezhető 24 pontból 20-at el kéne csennünk. Ez lehetetlen. Viszont azt mondom, hogyha a nyolc hátralévő meccsünkön 12 pontot begyűjtünk legalább, akkor a tabella felső részében maradunk. Tizenkét pont, tehát négy győzelem szükséges. Ez abszolút megvalósítható feladat. A célunk továbbra is a hatodik hely.”

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 26 20 5 1 67–13 +54 65
2. RB Leipzig 26 16 4 6 47–28 +19 52
3. Hoffenheim 26 12 12 2 49–26 +23 48
4. Borussia Dortmund 26 13 8 5 55–28 +27 47
5. Hertha 26 12 4 10 35–33 +2 40
6. 1. FC Köln 26 9 10 7 38–31 +7 37
7. Eintracht Frankfurt 26 10 7 9 26–27 –1 37
8. Freiburg 26 10 5 11 34–47 –13 35
9. Schalke 26 9 7 10 33–28 +5 34
10. Mönchengladbach 26 9 6 11 30–34 –4 33
11. Bayer Leverkusen 26 9 5 12 40–43 –3 32
12. Werder Bremen 26 9 5 12 39–46 –7 32
13. Wolfsburg 26 8 6 12 26–37 –11 30
14. Hamburg 26 8 6 12 26–47 –21 30
15. Mainz 26 8 5 13 34–43 –9 29
16. Augsburg 26 7 8 11 24–40 –16 29
17. Ingolstadt 26 6 4 16 25–43 –18 22
18. Darmstadt 26 4 3 19 17–51 –34 15

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
7 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
Tegnap, 15:41

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
Tegnap, 13:17

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2025.08.20. 13:07

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21
Ezek is érdekelhetik