Hertha: Nagy csapás ez számunkra – Dárdai Pál

Vágólapra másolva!
2017.03.27. 08:36
null
Jogosan lehet dühös Dárdai, két játékosa is kidőlt a válogatott szünetben (Fotó: AFP)
Ismét megsérült Mitchell Weiser, a Bundesligában szereplő Hertha BSC szélsője, akinek kiesése nagy gondot okozhat Dárdai Pál vezetőedző szerint.

 

A korábbi Bayern München-játékos a német U21-es válogatott angolok elleni összecsapásán szenvedett kisebb combizomszakadást, várhatóan 2-4 hetes kihagyás vár rá.

„Nagy csapás ez számunkra. Mitchellnek az előző év végén ugyanilyen sérülése volt, ami miatt két hónapot kellett kihagynia” – mondta Dárdai Pál a nemrégiben visszatérő játékosáról, majd hozzátette, nem a válogatott hibájából következett be a baj.

„Akár egy tréningen is megtörténhetett volna. Ugyanazt az edzésmunkát végzi ott, mint nálunk. Nem a német szövetség tehet róla, a sors szólt sajnos közbe.”

A Hertha legközelebb pénteken, a Hoffenheim ellen lép pályára a Bundesligában. A magyar szakembernek Weiser mellett valószínűleg nélkülöznie kell John Brooksot is, aki az amerikai válogatottnál szedett össze egy fertőzést.

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
8 órája

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31
Ezek is érdekelhetik